Ötven felett is lassítható az öregedés

Sosem késő elkezdeni a mozgást, hiszen a negyvenes-ötvenes években végzett edzésmunka sokszorosan megtérül a későbbiekben. Azoknál az embereknél, akik rendszeresen mozognak és fizikailag fittek, jóval alacsonyabb lesz később az időskorral összefüggő krónikus betegségek kialakulásának rizikója.

Az idő múlásának látható nyomait ma már számtalan módszerrel el lehet kendőzni, és jó tudni, hogy a szervezetünkben lejátszódó változások ellen is tehetünk - állítja Dr. Babai László, az Életmód Orvosi Központ alapítója.

futás
A rendszeres mozgást 50 év felett is érdemes elkezdeni. Számos egészségi előnnyel jár

Már sok tanulmány bizonyította, hogy a negyvenesek-ötvenes években végzett aerob mozgás akár 12 évvel is javíthatja a biológiai kort. A dallasi Cooper Institute kutatói 8 betegség - Alzheimer-kór, vastagbél- vagy tüdőrák, krónikus vesebetegség, COPD, stroke, ischemiás szívbetegség, cukorbetegség és pangásos szívelégtelenség - jelenlétét vizsgálták a résztvevők 65 éves kora felett. A tudósok szerint minél jobb erőnlétben volt valaki középkorúan, annál kisebb volt később e betegségek kialakulásának aránya. Ebből a szempontból még az alacsonyabb fittségi érték is védőhatásúnak bizonyult.

Hogyan tart fiatalosan az életmód?

Rugalmasabbá teszi az ereket. Az életkorral az artériák fala megvastagszik, rugalmatlanná válik, ami miatt megnő a perifériás ellenállás, ez pedig vérnyomás-emelkedéssel jár együtt. Vagyis éveink számával nő a magasvérnyomás betegség és nyomában az infarktus és stroke esélye is. A testedzés azonban növeli az erek rugalmasságáért felelős nitrogén-monoxid szintáz nevű enzim mennyiségét és aktivitását, és segít a vérnyomás normalizálásában.

Növeli a "jó koleszterin" és csökkenti a "rossz koleszterin" szintjét. Ha elérjük a 40-50 éves kort, utána már általában nő a triglicerid és az LDL (káros) koleszterinszint, de nem változik a HDL (jó) koleszterin mennyisége. Rendszeres mozgás hatására azonban éppen ellenkező változások következnek be a koleszterinszinteknél, vagyis a triglicerid és LDL szintje csökken, az HDL-é nő.

Javítja a szív teljesítményét. A szív nagysága nő, teljesítménye pedig romlik az életkorral, ami sokszor akár észlelhető tünetekkel is járhat, mint kifulladás , rendetlen szívverés, szédülés, gyengeségérzet. Közismert, hogy testedzés hatására javul a szív funkciója is.

Azok az idősek, akik kortársaikat virgoncnak látják, és nem rozogának, azok sokkal könnyebben regenerálódnak egy súlyosabb mozgáskorlátozottsággal járó sérülés után - állítják amerikai kutatók. Részletek!

Hatékonyabbá teszi az oxigénfelvételt . Ahogy idősödünk, csökken a tüdőnk gázcseréjének felülete, így romlik az oxigénfelvétel hatékonysága is. Ugyanakkor az edzés hatására a légzőizmok ereje, a mellhártya rugalmassága megmarad, így az előbbi folyamat nagymértékben lassul.

Mérlegeljünk okosan!

Ha mérlegre tesszük a közép- és időskori betegségekkel járó költségeket, az életminőség romlást és azt a terhet, amelyet ezzel a családunkra helyezünk, könnyen belátható, hogy sokkal jobban jövünk ki, ha a megelőzésre és a betegségeink korai kezelésére szánunk időt, energiát - hangsúlyozza dr. Babai László. Az életmód orvoslás egy olyan komplex rendszer, amely egy teljeskörű felméréssel, életmód orvosi egészségterv összeállításával, gyógyító mozgási és táplálkozási tanácsadással és igény szerint személyi edzéssel vagy akár gyógytornával azok életében, egészségében is rendkívül pozitív változásokat hozhat, akik valamilyen alapbetegséggel élnek. Minél előbb felismerjük, mi éri meg jobban nekünk, annál nagyobb egészségnyereségre tehetünk szert.

Forrás: Életmód Orvosi Központ

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!