Időskorban mindennél többet ér a pozitív gondolkodás

Azok az idősek, akik kortársaikat virgoncnak látják, és nem rozogának, azok sokkal könnyebben regenerálódnak egy súlyosabb mozgáskorlátozottsággal járó sérülés után - állítják amerikai kutatók.

A pozitív életkori sztereotípiával rendelkező éltesebb betegek 44 százalékkal esélyesebbek a teljes gyógyulásra, 23 százalékkal pedig az állapotjavulásra. "Ez a kutatás azt sugallja, hogy érdemes lehet fontolóra venni a rokkantság szempontjából a pozitív egészség-sztereotípiákat" - mondta el a kutatás vezetője, Becca Levy, a Yale Egyetem Közegészségügyi Karának epidemiológus és pszichológus adjunktusa. Az eredmények a című folyóiratban jelentek meg.

A kutatók azért vágtak bele ebbe a munkába, mert eddig keveset foglalkoztak azzal, hogy egyes idős betegek miért épülnek fel, mások miért nem. Több mint 700, hetven év feletti résztvevőt toboroztak, akik kezdetben nem voltak mozgáskorlátozottak. A 11 éves nyomonkövetési időszak során közülük csaknem 600-an legalább egy hónapig nem tudták önállóan ellátni magukat (pl. öltözés, étkezés).

A kutatás során kikérdezték őket az idős kor észlelésével kapcsolatban, többek közt, hogy mi jut eszükbe róluk. Ötös skálán értékelték, hogy a felsorolt vonások mennyire negatívak illetve pozitívak. A "rozoga" szó 1 pontot kapott, a "virgonc" pedig ötöt. A pozitívabb hozzáállású idősek gyakrabban gyógyultak fel teljes egészében, csaknem 8 százalékkal magasabb arányban. Az állapotjavulás terén is hasonló adatokra bukkantak.

Levy szerint bizonyos tényezők játszhattak szerepet a jelenségben. Lehetséges, hogy a pozitív hozzáállás távol tartja a stresszt és csökkenti a stresszre adott kardiovaszkuláris válaszokat, ami elejét veheti a szívproblémákból eredő mozgáskorlátozottságnak. Elképzelhető az is, hogy aki szerint egy idős ember is lehet fitt, az nagyobb valószínűséggel vesz majd részt rehabilitációban és végez testedzést, ami javíthat a mozgásán.

Egy másik szakértő úgy vélekedett, hogy a társadalom megítélése változott az idősek kapcsán. "Az aktív életszakasz kitolódott, már az elmúlt 20 évhez képest is" - tette hozzá dr. Gary Kennedy, a Montefiore Kórház geriátriai pszichiátria osztályának igazgatója. "Ettől pozitívabbá válhatnak a kilátások. A derűs emberek aktívabbak, nem tántorítják el őket a problémák, és addig nem nyugszanak, míg meg nem gyógyulnak." Habár a kutatás összefüggéseket fedezett fel a pozitív attitűd és a gyorsabb gyógyulás között, ok-okozati viszonyukat nem igazolta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!