Együtt könnyebb

Egészsége és jó kondíciója megőrzése érdekében szánjon magára egy kis időt és tornázzon rendszeresen otthonában is. Az alapgyakorlatokat kisbabájával is végezheti, ha már tudja tartani a fejecskéjét.

Egészsége és jó kondíciója megőrzése érdekében szánjon magára egy kis időt és tornázzon rendszeresen otthonában is. Az alapgyakorlatokat kisbabájával is végezheti, ha már tudja tartani a fejecskéjét. Kellemes zene mellett, bemelegítéssel kezdje a tornát. A gyakorlatok számát fokozatosan emelje a kellemes kifáradásig.


Üljön a talajra. Egyik lábát nyújtsa előre felfelé feszített lábfejjel, a másikat kényelmesen húzza talpra. Kisbabáját ültesse maga elé. Ebből a helyzetből:


Dőljön kissé hátra és lehetőleg egyenes háttal végezzen lábcserét, lendületesen. Öt lábcsere után pihenjen, azután ismételjen.


Álljon széles terpeszben előrenéző lábfejekkel. Kisbabáját a melléhez támasztva tartsa. Álljon egyenes testtel, hasát húzza be.


Jobb térdét - egész talpán támaszkodva - hajlítsa be és kicsinyét emelje fel jobbra. Ezután középtartáson át hajlítsa be a bal térdét és gyermekét emelje fel kissé balra. Ismételje ritmusosan legalább 10x.


Zárt állásban tartsa kisgyermekét az ölében a képen látható módon. Hasát húzza be és törzsét tartsa egyenesen.


Kissé hajlított térddel végezzen térdrugózásokat úgy, hogy sarka maradjon a talajon. 10 rugózás után emelkedjen lábujjhegyre - tartsa meg egyensúlyát -, majd ismételje a térdrugózást 10x.


Üljön a földre, babáját ültesse a térdére.


Őt fogva, törzsével dőljön kisség hátra - lehetőleg egyenes háttal - és 2-3 mp-ig maradjon így, majd mellkasával közelítsen a babához. Vállát feszítse le és hátra. Folytassa a gyakorlatot lassú ütemben 5x, 10x.


Térdelőtámasz. Térde a csípőjével egyvonalban legyen. Keze befelé néző ujjakkal, vállánál kissé szélesebb tartásában támaszkodik. A babát a keze elé fektesse a hátára.


Könyökét hajlítva engedje le felsőtestét, és lassan közelítsen a babához. Fejét tartsa egyvonalban a gerincével, a hasát húzza be.

IV. évf. / 3. szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!