A mozgás így befolyásolja az éhségérzetet

Ha az étvágy csökkentéséről van szó, meglepően sokat számít az edzés intenzitása.

Régóta ismert, hogy a vérben keringő ghrelin hormon szintje jelentősen befolyásolja az éhségérzet jelentkezését. Kimutatták már továbbá azt is, hogy a testmozgás módosítja a ghrelinszintet. Azonban még mindig viszonylag kevés adat áll rendelkezésre ezekkel kapcsolatban, és azok nagy része is elsősorban a férfiakra korlátozódik. Egy friss kutatás eredményei segíthetnek közelebb kerülni az edzés és az éhségérzet közötti összefüggések jobb megértéséhez.

fiatal nő otthon edz
Ha az étvágy csökkentéséről van szó, meglepően sokat számít az edzés intenzitása. Fotó: Getty Images

Meglepően sokat számít az edzés intenzitása

A kutatók 8 férfit és 6 nőt vontak be vizsgálatukba. Az alanyok mindegyike 22 feletti testtömegindexszel rendelkezett, egyikük sem sportolt rendszeresen. Az átlagéletkor a férfiak esetében 43, míg a nők esetében 31 év volt.

A kísérlet résztvevőinek ghrelinszintjét három helyzetben mérték meg:

  • testmozgás előtt,
  • közepes erősségű mozgás után, valamint
  • intenzív edzést követően.

Az eredmények azt mutatták, hogy az intenzív mozgás erősebben csökkenti az éhségérzetet, mint a kevésbé kemény edzés, főként a nők esetében.

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a vizsgált nők éhséghormonszintje eleve magasabb szintről indult, viszont a csökkenés is szignifikánsabb volt – de csak a nagy intenzitású gyakorlatok hatására. A közepes erősségű edzés jellemzően még növelte is az alanyok éhségérzetét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!