A bolt előtt esett össze holtan a férfi

Eszméletét vesztette, majd légzése is leállt annak a 70 év körüli férfinak, akihez a múlt hét végén hívták ki a mentőket egy Békés megyei településre. Végül mentőhelikopterrel szállították kórházba a stabilizált állapotú beteget.

„Hirtelen összeesett egy Békés vármegyei dohánybolt előtt az a 70 év körüli férfi, akinek azonnal többen a segítségére siettek pénteken” – számolt be a történtekről friss Facebook-posztjában az Országos Mentőszolgálat. Mint írták, a szemtanúk azonnal mentőt hívtak az eszméletlen beteghez.

mentőhelikopter
Mentőhelikopterrel vitték el a beteget. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Egy szabadnapos mentő is csatlakozott

A bejelentők a telefonos utasítások szerint megvizsgálták a férfit – így derült ki, hogy a beteg már nem lélegzik. A mentésirányító több egységet, köztük helikoptert is riasztott, közben pedig az újraélesztés lépéseire instruálta a telefon másik végén lévőket. A heroikus küzdelemhez egy szabadnapos mentődolgozó is csatlakozott.

Mentőhelikopterrel vitték el a beteget

A mentők végül perceken belül kiértek a helyszínre és emelt szinten folytatták az újraélesztést. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek, így a beteget stabil állapotban szállíthatta kórházba a mentőhelikopter.

Mentőszolgálat: „életveszélyes esetekben átlagosan 9 perc alatt kiérünk.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!