Barátnőjével beszélgetett, majd hirtelen leállt a légzése

Barátnője mentette meg egy 40 év körüli nő életét kedden Komárom-Esztergom megyében. Az eset részleteit az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán ismertették.

„Barátnőjével beszélgetett otthonában az a 40 év körüli nő, aki minden előzmény nélkül összeesett tegnap délután” – kezdte legfrissebb beszámolóját az Országos Mentőszolgálat. Mint írták, a barátnő nagyon megrémült, ugyanis hiába próbálta felébreszteni az ájult beteget, nem járt sikerrel.

A légzése is legállt

A nő végül mentőt hívott eszméletlen barátnőjéhez, majd a mentésirányító telefonos utasításai alapján megvizsgálta a beteget. Mint kiderült, az ájult nőnek ekkor már a légzése is leállt. „A mentésirányítás azonnal több egységet, köztük mentőhelikoptert is riasztott, miközben az újraélesztés lépéseire instruálta a bejelentőt” – olvasható a mentőszolgálat beszámolójában.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba

A mentők perceken belül helyszínre értek, és emelt szinten folytatták az újraélesztést. Az időben megkezdett mellkasi nyomások szerencsére rövid időn belül sikerre vezettek. „A nőt végül stabil állapotban, légi úton szállíthatták kórházba” – közölték.

Vezetés közben vesztette eszméletét az idős sofőr
Megállt a piros lámpánál, majd minden előzmény nélkül, hirtelen eszméletét vesztette egy idős férfi Kapuváron. A vasárnapi esetről közösségi oldalán számolt be az Országos Mentőszolgálat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.