A vegetáriánus étrend meglepő előnye

A zöldségekben, diófélékben és szójában gazdag vegetáriánus étrendet követők körében kisebb a stroke veszélye, mint a húst és halat is rendszeresen fogyasztók esetében - állapította meg egy friss kutatás.

A tajvani egyetem kutatói a helyi buddhista közösségek tagjai közül vontak be embereket a tudományos munkájukba . Két csoporttal dolgoztak, mindkettőnek körülbelül 30 százaléka volt vegetáriánus. A tudósok azokat definiálták vegetáriánusként, akik nem ettek húst és halat, viszont tojást és tejterméket fogyasztottak.

A munka kezdetén a résztvevők átlagéletkora 50 év volt, és közülük senki sem esett még át stroke-on. Az első csoportot (5050 főt) átlagosan hat évig követték nyomon a kutatók, a második csoportot (8302 főt) pedig átlagosan kilenc évig. A kutatás elején nemcsak étrendjükről kérdezték ki az alanyokat, hanem számos orvosi vizsgálaton is át kellett esniük.

vegetáriánus ételek, vegetáriánus étrend, húsmentes étrend, szív- és érrendszeri betegségek, stroke megelőzése
A vegetáriánusok körében kisebb a stroke kockázata. Fotó: Getty Images

Jóval kisebb a rizikó

A tudósok egy nemzeti adatbázisból ellenőrizték, hogy a tanulmány idején hány alanyuk kapott stroke-ot. Az első csoportból 54-en szenvedtek el iszkémiás stroke -ot. Ez a 1424 vegetáriánusból mindössze hármat érintett (0,21 százalék). A második csoport 8302 felnőtt alanyából pedig 121 kapott hemorrhagiás vagy iszkémiás stroke-ot, a tanulmány készítése során - a csoportban lévő 2719 vegetáriánusból 24-en (0,88 százalék).

Vega vagy vegán - mi a különbség? A válaszért kattintson ide!

Az alanyok életkorának, nemének és betegségeinek - például magas vérnyomás vagy diabétesz - figyelembe vételével a tudósok kiszámolták, hogy az iszkémiás stroke-nak 60-74 százalékkal, a hemorrhagiás stroke-nak 65 százalékkal, bármilyen stroke kialakulásának pedig 48 százalékkal volt kisebb az esélye a vegetáriánusok körében, mint a húst is rendszeresen fogyasztók esetében.

Fontos azonban kiemelni, hogy az alanyokat csak a tanulmány elején kérdezték ki étrendjükről, így nem tudni, táplálkozásuk mennyit változott a nyomon követési időszak során. A kutatás résztvevői emellett a buddhizmusból adódóan valószínűleg nem ittak alkoholt és nem dohányoztak, így az eredményeket hiba lenne a világ teljes népességére nézve általánosítani. Továbbá ne feledkezzünk meg a stroke valószínűségét befolyásoló egyéb lehetséges tényezőkről sem, amelyeket nem vettek figyelembe a tanulmány szerzői.

Hogyan csökkenthetjük a kockázatot?

A fentiek ellenére a tanulmány szerzői mindenkit arra biztatnak, hogy fogyasszanak minél több növényi eredetű táplálékot . Ezek ugyanis jótékony hatással lehetnek a vérnyomásra, valamit a vércukor- és a vérzsírszintre, ami hosszú távon jelentős egészségügyi előnyökkel jár - például a stroke kockázatát is segíthet csökkenteni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +2 °C

A látási viszonyok javulása után az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de maradhatnak tartósan borult, párás, ködös tájak. Napközben legfeljebb szitálás fordulhat elő, de este az északkeleti határ közelében gyenge eső is lehet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden a napos részeken 10, 14 fok között, míg a tartósan párás, ködös tájakon kevéssel ez alatt alakul. Napközben fronthatásra nem figyelmeztetnek a meteorológusok.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra