Koronavírus: a delta variáns ezért veszélyes

A negyedik járványhullám főszereplője a vuhani variánsnál jóval virulensebb delta mutáció lehet, amely a beoltottak körében is aggodalomra adhat okot, az oltatlanoknak azonban még több félnivalójuk lehet tőle.

A negyedik hullám várható berobbanására október végén számítanak a szakemberek - számolt be róla virológus szakértők nyilatkozataira is hivatkozva a Telex. Az Európai Unióban most beinduló oltási programoknak köszönhetően az uniós országok oltottsági átlaga magasabb, mint Magyarországé.

Izrael az élen

Az oltottsági világranglista élmezőnyében lévő Izrael újabb korlátozásokat vezetett be a negyedik hullám miatt, és náluk indult be a világon az elsők között a harmadik oltás programja, első körben a hatvan év felettieknél. Az izraeli adatok szerint az új fertőzöttek 40-50 százaléka a beoltottak közül került ki, noha ők kisebb eséllyel kerülnek kórházba vagy halnak bele a tünetekbe, mint a nem beoltott fertőzöttek.

Nagyjából 400 ezer olyan idős ember van Magyarországon, aki még nem élt az új típusú koronavírus elleni védőoltás lehetőségével. Ők vannak a leginkább kitéve a súlyos megbetegedés kockázatának. Kattintson a részletekért!

Az oltottakra is veszélyes

Az Egyesült Államokban a harmadik hullám csúcsán készített részletes elemzésben a védetteket és a nem teljesen védetteket különítik el egymástól. Ennek alapján elmondható, hogy az elemzésben vizsgált oltatlanokra 90 százalékban igaz, hogy elkapták a vírust. Találtak tünetekkel rendelkező, beoltott koronavírus-fertőzötteket is, ők az összes fertőzésszám 5 százalékát teszik ki. Jellemzően ők alkotják a nem teljesen védettek csoportját, mert lehetséges, hogy csak egyetlen dózist kaptak egy kétdózisú oltásból vagy súlyos immunhiányos állapotban szenvednek.

Vannak oltott, de tünetmentes fertőzöttek is

Ők leginkább azért lehetnek kevesen, mert aki nem észlel magán tüneteket, az kisebb eséllyel megy el tesztet csináltatni is. Az amerikai adatok szerint az összes koronavírusteszt több mint 10 százaléka pozitív, és a szakértők úgy vélik, hogy ha ez az arány 5 százalék felett van, akkor az adott közösségben nem végeznek elég tesztet.

Úgy tűnik, a maszk még velünk marad a delta variáns magas fertőzőképessége miatt. A kép illusztráció. Forrása: Getty Images
Úgy tűnik, a maszk még velünk marad a delta variáns magas fertőzőképessége miatt. Fotó: Getty Images

Szingapúri kutatások szerint az oltott koronavírusos betegek rövidebb ideig fertőznek, mint az oltatlanok - olvasható az infostart.hu-n. A delta variáns elleni harcot leginkább a maszkviseléssel lehet felvenni. Hét napra becsülik ugyanis azt az időintervallumot, aminek lejártával az immunizáltak szervezetében lévő - kezdetben az oltatlanokéval megegyező - vírusmennyiség drasztikusan csökkenni kezd.

Sokkal súlyosabb

A Houstoni Metodista Kórházban folytatott kutatási eredmények szerint a delta variánst az oltottak 17 százaléka kapja el. Ennek a variánsnak súlyosabb kórlefolyást is tulajdonítanak, vagyis akiket ez a variáns betegít meg, azok a más variánssal fertőzöttekhez képest hosszabb ideig igényelnek kórházi ápolást.

Ne legyünk túl optimisták!

A Szingapúrra vonatkozó adatok - miszerint a delta variánssal megfertőzött, oltott és oltatlan betegek orrában található vírus mennyisége megegyezik - az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is igaznak bizonyultak. Ezért a szakértők szerint el kell engednünk azt az optimista feltételezést, hogy hogy az immunizált emberek nem vesznek részt a vírus továbbadásában.

Két szomszédos ország is változtat a járványügyi intézkedésein: Szerbiában immár elérhető a lakosság számára a harmadik oltás, míg Ausztria a beutazási feltételeken enyhített. Olvassa el a teljes cikket!

)
Tiszta levegő (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28, +35 °C
Minimum: +14, +20 °C

Meleg, kánikulai nap vár ránk, amit elszórtan, nagyobb eséllyel a Dunántúlon enyhít zápor, zivatar. Élénk délies szél mellett 30 fok feletti melegre készülhetünk, az Alföldön 35 fok is lehet. Szombaton nem érkezik front. A hőség és a fülledtség is terhelést jelent a szervezetre. Többen fejfájást, migrént tapasztalhatnak, romolhat a keringési rendszer betegségeivel küzdők állapota. A hőérzet több fokkal a mért értékek felett alakulhat. A tűző napon fennáll a napszúrás és a hőguta veszélye. Egyre gyakoribbak lehetnek az alvászavarok. A légszennyezettség közepes, kissé növekszik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)