Velkey György: A nap harmadát virtuális térben töltik a kamaszok, ez egyfajta drog

A 13 év felettiek már több mint napi nyolc órát töltenek a képernyők előtt, ennek a függőségnek pedig hatalmas kockázata van.

A túlzott képernyőhasználat a gyerekeknél hasonló mentális állapotot okoz, mint az alkohol- vagy drogfüggőség – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Velkey György. A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója arról is beszélt, hogy a 13 éves kor alattiak átlagos képernyőhasználata meghaladja a napi öt órát, a 13 év felettieké pedig már a napi 8 és fél órát is. Ez a nap egyharmada, ami ráadásul nem tanulás, hanem szabadidős képernyőhasználat, kvázi szórakozás.

Fiatalok mobiloznak egymás mellett ülve.
Súlyos függőséget képes okozni az online tér. Fotó: Getty Images

A szakember szerint nyilvánvaló, hogy a túlzott képernyőhasználat miatt a gyerekek mozgás- és alvásideje le fog csökkenni, de a szociális interakciók száma is jelentősen csökken. Ebből adódik aztán a sok szív-érrendszeri, mozgásszervi és mentális probléma, ami egyúttal függőség is. Ennek a függőségnek is kimutatták a biokémiai alapjait: a dopaminháztartással összefüggő jutalmazás, amit aztán egyre erősebb ingerekkel lehet csak kiváltani. "A képernyőhasználatnak nagyon világos testi és lelki tünetei vannak, például a dühroham nagyon tipikus, mint ahogy a viselkedészavarok, az alvászavarok és az abból adódó fáradtság és figyelemzavar is" – húzza alá Velkey.

A telefon jelenléte mindent megváltoztat

„Ha úgy beszélgetünk egymással, hogy a telefon jelen van mellettünk, akkor  a kapcsolat minősége, mélysége sokkal rosszabb, mintha nem lenne ott. Ezt világos pszichológiai kísérletek és egyértelmű eredmények mutatták be” – fejtette ki a szakember.

A képernyőhasználattal ráadásul világosan összefügg a fiatalkori, gyerekkori elhízással, ami lényegesen növeli a későbbi szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, magas vérnyomás esélyét, ez pedig aztán szívinfarktust vagy stroke-ot is okozhat. A Bethesda ingyen letölthető e-könyvekben gyűjtötte össze a túlzott képernyőhasználat visszaszorítására leghatékonyabb módszereket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!