Meddig bírja a gyereked telefon nélkül? Novemberben kiderül!

Iskolai közösségeket buzdít telefonmentességre az Analóg November kihívás.

Offline időtöltésre és telefonmentes közösségi élményszerzésre buzdítja a diákokat, szülőket és pedagógusokat a következő hónap elején induló Analóg November kezdeményezés. A szemléletformáló, játékos kihíváshoz november 3. és 30. között bárki csatlakozhat, a részvételhez csupán a magyar egyetemisták által fejlesztett Out! applikáció letöltésére van szükség – ennek segítségével az iskolai közösségek saját intézményük virtuális kosarába gyűjthetik a telefonmentes, „analóg” perceket.

Fiatalok telefonoznak egymás mellett.
A november nem erről fog szólni, legalábbis azoknak a fiataloknak, akik bevállalják a kihívást. Fotó: Getty Images

Nyeremény is lesz, de valójában minden résztvevő nyer

 A legtöbb offline időt összegyűjtő iskolai közösségeket értékes nyereményekkel jutalmazzák majd, de valójában a kihívás minden résztvevője nyer – az Analóg Novembernek köszönhetően ugyanis a résztvevőknek sokkal több valódi élményben lesz részük.

A 7–8 évesek hétvégente átlagosan napi 3-5, a 15-16 évesek pedig 4 órát töltenek képernyő előtt – derült ki nemrég a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2024/2025-ös médiapiaci jelentéséből. Az elemzés arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyerekek átlagosan 9 évesen kapják meg első mobiljukat, a tízévesek többsége pedig már napi szinten használja az okostelefonját.

Kapcsolódó cikk

6 módszer, amivel vita nélkül csökkentheted a gyerek képernyőidejét
telefonfüggő gyerek
6 módszer, amivel vita nélkül csökkentheted a gyerek képernyőidejét

A korai vagy túlzott mobilhasználat azonban több szempontból is rendkívül rossz hatással van a gyerekek és kamaszok idegrendszerére és pszichéjére: a túlzásba vitt kütyüzés hatására romolhat a koncentráció, felborulhat a gyerekek alvásritmusa és könnyen túlterhelődhet az idegrendszerük is, ez pedig 

  • ingerlékenységet;
  • mentális zavarokat;
  • a koncentrációképesség romlását és
  • impulzivitást okozhat náluk.

A közösségimédia-használat és az állandó online jelenlét miatt a kortárs hatásokra igencsak érzékeny kamaszokra nagyobb korosztályos nyomás nehezül, mint eddig bármikor, ez pedig szorongást és önbizalomhiányt, vagy akár evészavarokat és függőségeket is okozhat.

„Mára nemzetközi összefogás alakult ki a gyerekek, fiatalok képernyőidejének csökkentése érdekében. Szakértők és oktatáskutatók egyetértenek abban, hogy a digitális eszközökkel és okostechnológiákkal csak abban az életkorban szabad találkozni, amikor ezek már nem hatnak egyértelműen negatívan a gyerekek idegrendszeri fejlődésére – magyarázza Pöltl Ákos, az Ifjúságkutató Intézet családbiztonsági szakértője, a Kapcsolj ki! mozgalom alapítója. 

Nem csak diákok, hanem egész iskolák csatlakozhatnak

A gyerekek és fiatalok túlzott digitáliseszköz-használatára a Szent István Intézet és a Kapcsolj ki! mozgalom egy offline élményszerzésre buzdító kihívással válaszol – ennek keretében november 3. és 30. között a felső tagozatosokat és középiskolásokat, valamint iskoláik teljes közösségét a képernyőidő mérséklésére és a telefonhasználat háttérbe szorítására bátorítják. A kihívásban való részvételhez mindössze a magyar egyetemisták által fejlesztett Out! mobilapplikáció letöltésére van szükség.

„Célunk, hogy a folyamatos online időtöltés helyett offline, és lehetőleg közösségi élményszerzésre buzdítsuk a diákokat, valamint a szüleiket és a tanáraikat is – éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy az Analóg November kampányhoz nem egyénileg, hanem iskolai szinten csatlakozhatnak a résztvevők – mondja Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója. A kilenc díjazott intézmény mellett egy nyereményjáték során kisorsolt, szerencsés iskola is értékes nyereményekkel gazdagodhat.

A most induló kezdeményezés nem előzmény nélküli: 2025 tavaszán a Szent István Intézet a Szent Mihály Intézményfenntartóval (korábban Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága) közösen digitális böjtöt hirdetett. Az akkori eredményekből kiderült: a csaknem öthetes időszak alatt több mint 10 százalékot javultak a diákok figyelmi funkciói, téri és vizuális, valamint finommotorikai készségei, és a vizsgálati csoportban csökkent szorongás szintje is. Az Analóg November kihívás a Szent István Intézet és a Kapcsolj ki! mozgalom összefogásában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.