Hamisított élelmiszerek: egészséget is veszélyeztethetik – így szúrhatod ki, hogy egy termék problémás

Tévhit, hogy kizárólag a luxustermékeket hamisítják – bármilyen élelmiszer lehet hamis, emiatt az egészségre is komoly kockázatot jelenthet. Mutatjuk a szakértő tanácsait.

Süteményeket, édességeket, tésztaféléket, sajtokat, olívaolajakat, chipseket és szeszes italokat is gyakran hamisítanak. Ez a gyakorlat pedig nemcsak milliárdos károkat okoz, hanem az egészségünket is veszélyezteti. Erre Horváth Balázs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kommunikációs koordinátora hívta fel a figyelmet az InfoRádióban.

nő a bolt polcain nézi a termékeket
Nemcsak a luxuscikk, hanem bármilyen élelmiszer lehet hamis, és emiatt az egészségre is komoly kockázatot jelenthet. Fotó: Getty Images

Ezért veszélyesek a hamisított élelmiszerek

Mi van az asztalodon? címmel indított kampányt az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO), hogy tudatosítsa a fogyasztókban a hamisított élelmiszerekben és italokban rejlő veszélyeket. Ezek ugyanis akár olyan anyagokat és összetevőket is tartalmazhatnak, amelyek betegségekhez vagy egészségkárosodáshoz vezethetnek. A szakértő szerint a hamisítók egyre gyakrabban és egyre több termék esetében tudják megtéveszteni a fogyasztókat – többnyire azért, mert a gyanútlan vásárlók sokszor kétes forrásból szerzik be az árukat.

A hatóságok persze igyekeznek fellépni a hamisítókkal szemben. Tavaly például összesen 29 európai országban 22 ezer tonna hamis élelmiszert és mintegy 850 ezer liter, szintén hamisított – főként alkoholos – italt foglaltak le. Ezek összértéke nagyjából százmillió euró volt.

Így szúrhatod ki, hogy egy termék hamisított

Az EUIPO néhány gyakorlati tanácsot is megfogalmazott, hogy a fogyasztók megvédhessék magukat a hamisított termékek veszélyeitől. A szakértők szerint a hamisítványok gyakran tartalmaznak kivitelezési vagy helyesírási hibákat, amelyek észrevehetőek, amennyiben gondosan megvizsgáljuk a csomagolást és a terméket.

Ha eredeti és veszélytelen termékeket szeretnénk vásárolni, akkor érdemes hivatalos kiskereskedőktől és forgalmazóktól, valamint a márkák saját, hivatalos weboldalain beszerezni a kívánt árucikkeket. A termék eredetiségének igazolásában segíthetnek továbbá a tanúsító védjegyek, vagy az olyan hitelesítő eszközök, mint a QR-kódok és a hologramok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!