Kiderült, melyik ország levegője a legtisztább a világon – alig 2 órányira van repülővel

Ha olyan úti célt keresel, ahol friss a levegő, tiszták az utcák és nincs tömeg, Észtország éppen megfelelő választás lehet. Ráadásul ebben az országban legalacsonyabb most a károsanyag-kibocsátás.

Bár számos európai ország, így Luxemburg és Skandinávia nagy része is bekerült az élmezőnybe, jelenleg Észtország büszkélkedhet a világ legtisztább levegőjével írja az Express.

Barátságos pad Tallinnban, amelyről látható az óváros.
Észtország fővárosa, Tallinn valódi kis ékszerdoboz. Fotó: Getty Images

A környezeti teljesítményt mérő Environmental Performance Index több tényezőt is figyelembe vett, így egyebek mellett az üvegházhatású gázok kibocsátását, a szén-dioxid mérleget, a metánszintet, a környezetvédelmi intézkedések eredményességét, az erdőterületek növelését, illetve a megújuló energiaforrások arányát is. Észtország fővárosa, Tallinn ugyanakkor nem csak levegője minősége miatt egyedülálló: 1997-ben az egész várost az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították figyelemre méltóan megőrzött 13. századi óvárosa miatt.

A környezet védelmét és a tiszta levegőt osztályozó lista élmezőnyében egyébként több európai ország is szerepel: Luxemburg, Németország, Finnország, Egyesült Királyság, Svédország, Norvégia, Ausztria, Svájc és Dánia is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos időre lehet számítani jobbára kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Legfeljebb a keleti határvidéken fordulhat elő egy-egy jelentéktelen zápor, máshol nem várható csapadék. Többfelé lesz erős az északias irányú szél, a középső országrészben lehet kissé mérsékeltebb a légmozgás.A csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?