Ilyen egyszerűen diagnosztizálható a Parkinson-kór

Az okostelefon a hang és a mozdulatok rögzítésével szinte teljes bizonyossággal ki tudja mutatni a Parkinson-kórt.

A népszerű elektronikai eszközöket olyan technikával szerelik fel, amely a beszéd és a mozgás rögzítéséhez szükséges - ezek ugyanis a betegség következtében leromlanak. Ez az információ aztán elemezhető, és remélhetőleg felhasználható arra, hogy a betegséget korábban és nagyobb pontossággal lehessen diagnosztizálni.

Az időben elkezdett kezelés pedig javíthatja a betegek életminőségét. Az eszköz segítségével a betegek tüneteit is nyomon lehet követni az idő előrehaladtával, ami lehetővé teszi az orvosoknak, hogy szükség szerint állíthassák a gyógyszer adagolását.

A Parkinson-kór előfordulása Parkinson-szindróma bármely életkorban előfordulhat, az ismeretlen eredetű ("idiopátiás") Parkinson-kór viszont az idős, 60 év feletti emberek betegsége, bár az esetek 5-10 százalékában az első tünetek már 30-40 éves kor között megmutatkozhatnak. Férfiaknál valamivel gyakoribb. Az Egyesült Államokban 1-1,5 millió beteg szenved "Parkinson-kórban", Magyarországon a becslések alapján 16-20 ezer beteg él. Tudjon meg többet a betegségről, kattintson! Bár további kutatásokra is szükség lesz, a brit kutatók azt már kimutatták, hogy az okostelefonos alkalmazással majdnem 100 százalékos pontossággal meg tudják különböztetni a Parkinson-kórban szenvedőket az egészséges emberektől.

Magyarországon a becslések szerint 18-20 ezren szenvednek Parkinson-kórban, de mivel a diagnózis a tüneteken alapul, gyakran csak viszonylag késői stádiumában mutatják ki a betegséget. A diagnózis után pedig a tünetek súlyosságának ingadozása megnehezíti a gyógyszer adagolásának beállítását.

A Parkinson-kór híres áldozatai közé tartozik Michael J Fox, aki mindössze 30 éves volt, amikor kimutatták nála a betegséget, és Muhammad Ali. Robin Williams is a betegség korai stádiumában volt , amikor a múlt hónapban elhunyt.

A betegség tünetei a remegés, az izommerevség és a test fokozatos lelassulása. Amint egyre több agysejt pusztul el, a beszéd és az egyensúlyérzék is érintetté válik, és néhány beteg kerekesszékbe kényszerül. A Parkinson-kór gyógyíthatatlan , de időben megkezdett kezeléssel a beteg életminősége javítható.

A birminghami Brit Tudományos Fesztiválon bemutatott "zseborvos" egy egyszerű okostelefon. Dr. Max Little, az Aston Egyetem matematikusa bebizonyította, hogy a hangfelvétel funkció alkalmazásával az eszköz 99 százalékos pontossággal képes diagnosztizálni a Parkinson-kórt . A betegségről árulkodó jelek a lágy, lihegő beszéd, és a hang remegése.

A kutatók ezen kívül a telefon gyorsulásmérőjét is felhasználták a felhasználó mozgásának rögzítésére, ami azért fontos, mert a Parkinson-kóros betegek gyakran "lefagynak" járás közben.

Dr. Little azt reméli, hogy ha elég embert tud megvizsgálni, végül lehetővé válhat a betegség korai stádiumának kimutatása.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!