Életmód
Teszteltük
Így lehet leégés nélkül napozni
Mostanság sokat hallunk arról, hogy nem árt félni a napozástól, és mindent meg kell tenni azért, hogy ne égjünk le, mert azért súlyos árat fizethetünk. De mit tehet, aki imádja a napot, és ha tehetné, egész nyáron a vízparton ejtőzne? Nos, a legfontosabb lépés talán az, hogy találjon egy jó fényvédőt. Ha ez megvan, minden más is megoldható.
3 az 1-ben ápolás: erre vágynak a szemhéjak
Tudom, nem vagyok egyedül a kifejezetten száraz és érzékeny bőrömmel. De ez nem jelenti azt, hogy beletörődnék a helyzetembe. Mivel a probléma gyakran a szemem környékét is érinti, ezért olyan sminklemosó és ápoló készítményt kerestem, ami hosszútávon javít a helyzeten.
"40-es vagyok, és feszes akarok lenni"
A hialuronsav és kollagén termelődése idővel lassan csökken a szervezetünkben, ami bizony nyomot hagy az arcbőrünkön is: korral egyre dehidratáltabbá válik és veszít a feszességéből is. Nincs ez másképpen nálam sem, így a negyvenes éveimben járva úgy gondoltam, hogy ideje kipróbálnom két olyan terméket, amelyek ezeket az összetevőket pótolhatják.
Itt az azonnali segítség a viszkető bőrnek
Egy száraz, érzékeny bőrű embernek nem a tél a kedvenc évszaka. Ám, ha időben felkészül rá, és beszerzi a megfelelő kozmetikumokat (is), akkor egészen elviselhető lesz. Én most nem várt segítséget kaptam az idei felkészülésben - és mindezt nem akarom magamban tartani, hátha másnak is életmentő lesz. Egy termékteszt tanulságai következnek.
Nem elég megtalálni a jó krémet, használni is kell
Hipoallergén, illatanyagmentes, nem komedogén (azaz nem tömíti el a pórusokat) és bőrgyógyászati kezelés mellett is alkalmazható - kellemesen csengő szavak egy nagyon száraz bőrrel küzdő ember számára. Ezek után mondanom sem kell, boldogan vállaltam, hogy tesztelem az intenzív hidratálást ígérő krémet.
A fogkefétől még nem lesznek tiszták a fogaink
Mindennap kétszer megmosom a fogam, alkalmanként a fogselymezéssel is megpróbálkozom és rendszeresen, évente legalább egyszer meglátogatom a fogorvosomat. Eddig úgy gondoltam, ezzel eleget is teszek a kötelességeimnek, ezért is lepett meg annyira, mikor megtudtam, hogy a fogápolás egy nagyon fontos lépése valójában hiányzik a napi rutinomból.
"Zöldalmával mostam fogat, és bejött"
Egy sor olyan dolog van a hétköznapi életünkben, amit rutinból csinálunk, lényegében anélkül, hogy valóban megélnénk az adott pillanatot. Tipikusan ilyen tevékenység a fogmosás is, egy svájci cég azonban megpróbál némi színt vinni a szürke megszokásba. Lássuk, milyen sikerrel.
Egy jó arclemosónak ezt kell tudnia
Évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek a micellás vizek, és ez nem véletlen. Ez az arctisztító szó szerint mágnesként vonzza magához a szennyeződéseket, a sminket, így mindenkinek érdemes tartania belőle egyet otthon, egyet pedig a táskájában. Az érzékeny bőrűeknek érdemes körültekintően válogatni a micellás lemosók közül - teszteltem egy terméket, amit bátran merek ajánlani nekik.
Margarinteszt: "örülök, hogy találtam egy újabb alternatívát"
Van olyan kollégánk, aki még sosem kent a reggeli szendvicsére vajat (vagy nem tud róla), de olyan is, aki gyermekkori rossz emlékei miatt próbálta messzire elkerülni a margarint - mindeddig. A szerkesztőség tagjai ugyanis kipróbálták a Flora legújabb termékét. A teszt során megfogalmazódott véleményeket most megosztjuk olvasóinkkal is.
Megérkezett a legolcsóbb okosóra, ami figyeli a szívet
Már nem csak a méregdrága Apple Watch okosóra használható házi EKG-mérésre, a francia Withings Move ECG órája nagyjából harmadannyiért elérhető, és az iPhone mellett androidos okostelefonokkal is működik. A 24 órás folyamatos pulzusmérés pedig már húszezer forint alatt is elérhető.
"Megtaláltam a kedvenc fényvédőmet"
A napfény hatására kialakuló sötétebb foltokat az arcbőrön sokan még mindig úgy kezelik, mintha a nyár természetes velejárói lennének. Azonban a napfoltok (vagy májfoltok) valójában figyelmeztető jelei annak, hogy bőrünk túlzottan ki van téve a káros napsugárzásnak.
40-hez közel nem ördögtől való a szépségtabletta
A kollagén és a hyaluronsav természetesen is jelen van a szervezetünkben, ám az idő múlásával egyenes arányosan csökken a mennyisége. És mindez látható is lesz előbb vagy utóbb: megereszkedik, vízhiányossá és ráncossá válik a bőr. Ez egyáltalán nem jó hír. Az viszont igen, hogy van már olyan szépségvitamin, amely mindkét hatóanyagot tartalmazza. Ki tudna ellenállni? Én nem is akartam.
Teszteltük: folyékony arcápoló a hibátlan bőrért
Nem lehet eleget hangsúlyozni, milyen fontos a megfelelő bőrápolási rutin kialakítása és alkalmazása. Fontos, hogy ismerjük saját bőrtípusunkat, és ez alapján válasszuk ki azokat a termékeket, amelyekkel nap mint nap kezeljük az arcbőrünket. Korántsem mindegy ugyanis, hogy milyen lemosót vagy arcápolót használunk.
Teszteltük: az érzékeny gyerekbőr védője
Nem egyszerű megelőzni, hogy egy izgő-mozgó gyerek - aki ráadásul napszaktól függetlenül szeret a szabadban rohangálni - bőre ne égjen le nyáron. A megfelelő faktorszám mellett ezért a fényvédő állaga és minél egyszerűbb felvitele is fontos szempont lehet.
Lábápolás: miért jó a jeges érzés?
Nyáron még jobban igénybe vesszük a lábainkat, egy forró nap után az alsó végtagok megduzzadása, elnehezedése sem lehet ritka és meglepő érzés. Mit tehetünk egy fárasztó nap után? Kipróbáltunk egy új lábápoló krémet, és most megosztjuk a tapasztalatainkat.
Teszteltük: gyönyörű bőr 35 felett
Ha egészséges és szép bőrre vágyunk, akkor első lépésként a bőrünk egyensúlyát kell visszaállítanunk. Ezt vallja legalábbis Dr. Házi Edina, a nevével fémjelzett natúr kozmetikumok megalkotója. Bár vonakodva vágtam neki egy újabb termék kipróbálásának, az eddigi tapasztalatok szerint könnyen lehet, hogy megtaláltam azt a krémet, amit az elmúlt tizenöt évben hiába kerestem.
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.