Nem elég megtalálni a jó krémet, használni is kell

Hipoallergén, illatanyagmentes, nem komedogén (azaz nem tömíti el a pórusokat) és bőrgyógyászati kezelés mellett is alkalmazható - kellemesen csengő szavak egy nagyon száraz bőrrel küzdő ember számára. Ezek után mondanom sem kell, boldogan vállaltam, hogy tesztelem az intenzív hidratálást ígérő krémet.

Valószínű minden érintett tudja, hogy a bőrszárazság legjobb gyógymódja, ha megtaláljuk azt a krémet, amit a bőrünk elvisel - égő érzés nélkül -, és persze nem felejtjük el a napi akár több alkalommal történő krémezést sem (de egyszer mindenképpen ajánlott). Azonban hiába szereztük be a számunkra legtökéletesebbnek bizonyuló krémet, ha elfelejtjük rendszeresen használni. (Velem megtörténik olykor, ezért írom le).

A bőrszárazság legjobb gyógymódja, ha megtaláljuk a megfelelő krémet
A bőrszárazság legjobb gyógymódja, ha megtaláljuk a megfelelő krémet. Fotó: iStock

A rendszeres krémezés több okból is fontos. A panthenolt, makadámdió-olajat, shea vajat is tartalmazó testápolók ugyanis szinte azonnal megnyugtatják, selymesebbé, simábbá teszik a bőrt, illetve csökkentik a viszketést és visszaállítják a bőr természetes védekező képességét. Mindemellett érdemes másra is odafigyelni, például arra, hogy a tusfürdőnk lehetőleg illat- és szappanmentes legyen. Saját tapasztalat, hogy a kádban történő lazítás helyett (bármennyire szerethető tevékenység) is jobb a gyors, langyos vízzel történő zuhanyzás. Ha pedig még ennél is többet akarunk törődni a bőrünkkel, az sem árt, ha a levegő párásítására is odafigyelünk.

Mit ígér a termék?

Ezekből a lépésekből áll a jó arcápolás - a részletek cikkünkben olvashatók.

Először is nézzük, mit ígér a most tesztelt termék . Intenzív hidratáló krémről van szó, amelyet a különösen száraz bőr hidratálására és védelmére fejlesztettek ki. A gyorsan beszívódó krém öt összetevőből álló szabadalmaztatott, komplex formulájának köszönhetően hosszan tartó, sima érzetet biztosít. Kiválóan alkalmazható napi bőrhidratálásra, a bőr ápolására a teljes testfelületen, a bőrgyógyászati kezeléseket követően is. Nem komedogén, illatanyagokat nem tartalmaz és hipoallergén. Alkalmazásánál csak arra kell odafigyelni, hogy bőségesen oszlassuk el a krémet a száraz bőr felületén.

Mit tapasztaltam?

Kezdjük a külcsínnel - bevallom nekem ez is fontos egy ilyen bizalmi terméknél. A szép, letisztult megjelenés ez esetben is bizalomgerjesztő, abszolút jól esik a zöld és a kék szín kombinációja is.

száraz bőr

Noha egésztesten történő használatra ajánlják, az arcomra nem használtam. Egyszerű a magyarázat: hosszú és kimerítő kutatómunka eredményeként megtaláltam azt a krémet, amit az arcbőröm hosszú távon is elvisel, így itt nem nagyon merek új belépőkkel kísérletezni.

Mivel attól tartottam, hogy nagyon zsíros lesz a krém, így először esti zuhanyzás után, lefekvés előtt mertem használni. Aztán jött a meglepetés. Egyáltalán nem zsíros, habkönnyű az állaga, és pillanatok alatt felszívódik. Tökéletes kézre, lábfejre, könyökre, térdre, és bármilyen területre, ami intenzívebb ápolást igényel. Mivel a ragacsosság érzése nyomokban sem tapasztalható, így remek választás lehet nyáron, illetve nappali használatra, amikor nem akarunk (vagy nem tudunk) 10 percet sem várni arra, hogy bőrünk beszívja a testápolót, és felvehessük végre a ruhánkat.

Tartozom még egy vallomással, jelenleg van egy jól bevált testápolóm, amely szintén nagyon száraz bőrre lett kitalálva, és amit annyira megszerettem, hogy rögtön az éjjeliszekrényemen kapott helyett, hogy véletlenül se felejtsem el használni, legalább lefekvés előtt. Könnyen lehet viszont, hogy a most kipróbált krém remek nappali kiegészítője lehet a mostani zsírosabb testápolómnak. Keresek neki is helyet, hogy szem előtt legyen.

EWO/CETAPHIL/2019/29

A dokumentum lezárásának dátuma: 2019.10.29.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főképp az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 22 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?