"Zöldalmával mostam fogat, és bejött"

Egy sor olyan dolog van a hétköznapi életünkben, amit rutinból csinálunk, lényegében anélkül, hogy valóban megélnénk az adott pillanatot. Tipikusan ilyen tevékenység a fogmosás is, egy svájci cég azonban megpróbál némi színt vinni a szürke megszokásba. Lássuk, milyen sikerrel.

Szerkesztőségünk a Curaprox fogápolási termékeit kapta meg tesztelési célból, ezek közül is - bevallom, némi csapaton belüli lobbizást követően - hozzám vándoroltak a gyártó sok-sok izgalommal kecsegtető fogkrémei. A vegán BE YOU fogkrémek különleges vonzerejét extravagáns ízesítésük szolgáltatja, az összesen hat típus mindegyike szakít ugyanis a hagyományos fogkrémek puritán mentolos aromájával, és a megszokott frissítő ízt valamilyen jól csengő plusszal dobja fel. Az örök kedvenc baracktól a gin tonicon át az édesgyökérig bőven akadt számomra újszerű megközelítés a palettán, így aztán komoly várakozással vetettem magam a terméktesztelésbe.

Nyilvánvaló, hogy amikor valaki fogkrémet vásárol, joggal vár el néhány alapvető funkciót. Jelen esetben a svájci gyártó azt ígéri, hogy fogkrémei - összetételükből adódóan - hatékonyan segítik a fogszuvasodás megelőzését, csökkentik a szabaddá vált fognyaknál tapasztalható fájdalomérzetet, támogatják a szájflóra egészségét, egyszersmind gátolják a káros baktériumok elszaporodását, továbbá fehérítik is a fogakat. Ezek természetesen mind hosszú távú hatások, így ezeket a néhány napot felölelő tesztelés alkalmával nem volt lehetőségem leellenőrizni. Ugyanakkor a termékek azonnal megtapasztalható jellegzetességeit, mint a fogmosás közbeni viselkedésük, ízviláguk vagy a maguk után hagyott szájíz, alaposan ki tudtam értékelni.

Vegyes, de összességében pozitív élményeim voltak a BE YOU fogkrémekkel
Vegyes, de összességében pozitív élményeim voltak a BE YOU fogkrémekkel

Hat ízesítés, hat különböző élmény

Soft, super soft és ultra soft fogkefék - mi a különbség? Részletek itt.

Általánosan érvényes tapasztalatként elmondhatom, hogy a fogkrémekben lévő mentolos gyöngyök kiválóan vizsgáztak. Biztosították a friss, hűs érzést, de ez már csak utólagosan domborodott ki, fogmosás közben inkább az adott ízesítés jelent meg markánsan. A krémek állaga az általam megszokottnál némiképp lazább volt, ami talán egy közepesen kemény sörtéjű fogkefével zavaróan hatott volna, a gyártó által biztosított ultra soft fogkefével viszont jól működött együtt. E ponton persze érdemes megjegyezni, hogy a BE YOU fogkrémek nem tartalmaznak habképző anyagként nátrium-lauril-szulfátot (SLS), mivel annak mellékhatásaként nyálkahártya-irritáció léphetne fel. Összességében tehát egy előnyös kompromisszumról van szó.

Az alábbiakban egyesével - a kipróbálás kronológiai rendje szerint - sorra veszem a márka egyes típusait, röviden összegezve az azokkal kapcsolatos tapasztalataimat.

1. rising star (grépfrút és bergamott)

Azt nyújtja, amit ígér: kellemesen fanyar, citrusos az aromája, amely utólag is uralja a szájízt. Érdekesség, hogy bár hétvégente szeretem a napot valamilyen kevésbé egészséges, de gyermekkori kedvenccel indítani, elsősorban vajas kenyérrel és kakaóval, ez a citrusos íz azonban kioltotta az édesség iránti vágyam. Másfelől nem éreztem hiányát az erős mentolos utóíznek sem, tisztának, üdének éreztem így is a számat. Jól indult tehát a teszt.

2. challenger (gin tonic és datolyaszilva)

Nos, ha valami, akkor ez az ízesítés igazán extravagánsnak tűnt eleinte. Talán éppen a felfokozott várakozások következtében azonban, de a gyakorlatban már nem voltam vele maradéktalanul elégedett. Természetesen alkoholmentes termékről beszélünk, ezzel együtt a gin tonic és a datolyaszilva íze sem sejlett ki igazán erőteljesen fogmosás közben. Mindazonáltal meg kell hagyni, hogy ugyanúgy szépen letisztította a fogaimat, mint a rising star.

3. explorer (alma és aloe vera)

A zöldalmával nem igazán lehet mellélőni, ez is egyike a klasszikus ízeknek, ha például fagylaltról vagy szörpről van szó. De vajon hogyan viselkedik, ha fogkrémhez adjuk hozzá? Azt kell, hogy mondjam, hogy egészen pazarul, ráadásul ez esetben ugye az édességekre jellemző, émelyítően tömény cukortartalom sem szól bele az élménybe. Az aloe vera szerepe kissé talán halványabb, ha a teljes képet nézzük, de összességében ez a típus így is igen meggyőző. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a zöldalmának helye van a fogkrémek világában.

4. candy lover (görögdinnye)

Bevallom, személy szerint inkább valahova a görög- és a sárgadinnye ízvilága közé helyezném a candy lover tényleges aromáját, mindenesetre kétségtelenül nagyon frissítő és gyümölcsös. A rising starhoz hasonlóan igen domináns az utóíze, ami abszolút pozitívum, egyszersmind utólag már a mentol is jobban tud érvényesülni a szájban.

5. pure happiness (őszi- és sárgabarack)

Sokat vártam ettől a típustól, mert nagy rajongója vagyok mindenféle baracknak. Egy dolog persze beleharapni egy érett, otthon termett gyümölcsbe, és megint más, amikor ezt az ízvilágot át kell ültetni egy fogmosási élménybe. Ezúttal viszont sikerült ez is, a végeredményt e tekintetben egy tízes skálán nyolc pontra értékelném. Összességében mind közül ez a fogkrém tetszett számomra leginkább, holtversenyben talán a rising starral. Nyilvánvalóan nem olyan édes, mint egy valódi, cukortól duzzadó barack, de a cél nem is ez.

6. day dreamer (szeder és édesgyökér)

Az izgalmas ízesítő összetevők ellenére hasonlóan enyhe aromája van, mint a challengernek, ilyen módon tehát valamelyest el is maradt a várakozásaimtól. Másfelől érdemes megemlíteni, hogy úgy tapasztaltam, ennél a típusnál érződött ki legerőteljesebben a mentolos hatás fogmosás közben, sőt, azt követően is sokáig megmaradt. A funkcióját tehát teljes mértékig betöltötte, de nálam így sem fért fel a dobogóra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.