Miért fontos az E-vitamin pótlása?

Az E-vitamin nélkülözhetetlen a bőr szépségének megőrzéséhez, illetve az öregedés elleni küzdelemben is fontos fegyver lehet. Milyen ételeket érdemes fogyasztani, hogy elegendő jusson a szervezetünkbe ebből a fontos mikrotápanyagból?

Az E-vitamin zsírban oldódik, ezért a felsorolt ételek mellé mindig érdemes valamilyen zsiradékot is fogyasztani, hogy a vitaminok tökéletes felszívódását biztosítsuk. Az E-vitamin nemcsak erős antioxidáns, de szerepet játszik például a daganatos betegségek, a makuladegeneráció, a szív- és érrendszeri problémák megelőzésében is. Mit együnk tehát, hogy a naponta szükséges mennyiséget biztosítsuk?

Ezeket együk az egészségért

Egy kisebb maroknyi, nagyjából negyed csészényi napraforgómag akár a napi E-vitamin szükséglet 80 százalékát is biztosíthatja. Ez a népszerű rágcsálnivaló emellett nagyobb mennyiségben tartalmaz rezet, mangánt, szelént, foszfort, magnéziumot és B-vitaminokat is. Érdemes héjjal együtt vásárolni, a tisztított változatból ugyanis hajlamosak lehetünk a kelleténél többet is megenni.

avokádó
A többi között az avokádó is kiváló E-vitamin-forrás.

A mandulában is nagyobb mennyiségben található E-vitamin, naponta negyed csészényivel a javasolt mennyiség 40 százalékát vihetjük be a szervezetünkbe E-vitaminból. A mandulát fogyaszthatjuk magában, egészséges nassolnivalóként, de durvára őrölve zabkásába, müzlibe, joghurtba is keverhetjük.

Meglepő módon a spenótban és más, sötétzöld leveles zöldségekben is jelentős mennyiségű E-vitamin található, egy csészényi zöldség a szükséges E-vitamin mennyiség negyedét képes biztosítani. Ezekben a zöldségekben emellett egyéb fontos tápanyagokat is találhatunk, például K-vitamint (mely a véralvadásban játszik nagy szerepet), C-vitamint, mangánt, folsavat, magnéziumot, rezet, vasat és káliumot is.

E-vitamin kisokos
Mi is az az E-vitamin? Mihez és mennyi szükséges belőle? Tudj meg mindent vitaminhatározónkból!

Nyugodtan lépjünk túl a szokásos főzelékeken, a sötétzöld leveles zöldségeket felhasználhatjuk például tésztákhoz, levesekhez, de manapság nagyon népszerűek a reggelire fogyasztott zöld turmixok is, ezekben az egyik fő alapanyag lehet a spenót, a mangold vagy a kellevél.

A brokkoli nemcsak E-vitaminban gazdag (egy csészényi a napi szükséges mennyiség 15 százalékát biztosítja), de olyan kénvegyületekből is bőséggel van benne, amelyek segítenek semlegesíteni a szervezetünkbe jutó toxinok káros hatásait.

A magas zsírtartalmú élelmiszerek, például az avokádó, az olívaolaj vagy éppen az olajos halak is jelentős mennyiségű E-vitamin tartalmaznak, emellett ezekben olyan egészséges zsírsavak is találhatóak, amelyek védik a szívet és az agyat, megakadályozzák a krónikus gyulladások kialakulását. Szerencséjük van azoknak is, akik szeretik a csípős ételeket, a csilipaprikában is jelentős mennyiségű E-vitamin is található: két teáskanálnyi mennyiségben a napi javasolt adag 14 százaléka van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.