Időszakos böjt: tudományosan bizonyított a hatékonysága

Nem árt azonban tisztában lenni vele, mit is jelent az időszakosság, vagyis milyen gyakran szabad belevágni a böjtölésbe, és milyen típusú böjtöt érdemes kipróbálni.

John Berardi táplálkozási tanácsadó az interneten elérhető könyvében több hasznos tanáccsal is szolgál e téren és különböző böjtölési lehetőségeket is felsorol. Ezek szerint böjtölhetünk 16 órát egy nap, 20 órát egy nap, hetente egyszer vagy kétszer egy egész napot is, vagy egyszerűen böjtölhetünk úgyis, hogy valamelyik étkezésünket kihagyjuk.

Az időszakos böjtölés módszerének talán egyik legalaposabb kidolgozója dr. Michael Mosley pedig egy olyan változatot javasol, melyben öt napon át úgy étkezünk, ahogy szoktunk, ám a maradék két napon csupán 600 kalóriát veszünk magunkhoz. Ennek a böjtölési módszernek többféle változata is ismert, és ezek abban térnek el egymástól, hogy az öt, illetve a két napnak feltétlenül egymás után kell-e következnie, vagy akár összevissza is követhetik egymást, valamint, hogy pontosan mik is fogyaszthatók a böjtös, illetve a böjt nélküli napokon. Amiben valamennyi változat megegyezik, hogy bizonyos időszakokban semmit vagy csak nagyon keveset szabad enni, a többi időben viszont vagy a megszokott mennyiséget, vagy esetleg annál kicsit kevesebbet.

Időszakos böjtölés előtt is egyeztessünk orvosunkkal!

Arra pedig, hogy mindez valóban hatásos, bizonyítékok is vannak, többet között egy 2011-es tanulmány, amely az című lapban jelent meg. Ebben a tanulmányban a szakemberek két csoport túlsúlyos, illetve elhízott nőt kísértek figyelemmel, akik olyan étrendet követtek, melynek heti kalóriatartalma az átlagosnál 25 százalékkal kevesebb volt. Az egyik csoportban a csökkentett kalóriabevitel egyenletesen oszlott el a napok során, a másikban viszont a kalóriacsökkentés 75 százaléka két egymás utáni napra szorítkozott, a többi öt napon a nők alapvetően azt ették, amit általában szoktak. Hat hónap elteltével a szakemberek megállapították, hogy fogyás tekintetében nem mutatkozott számottevő különbség a két csoport között, mindannyian nagyjából 5-6 kg-ot fogytak.

Dr. David Heber, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem Elhízási Kockázatok Programjának igazgatója ehhez még hozzátette, előfordulhat az is, hogy valakinek éppen ez a diéta megy könnyen, hiszen ebben pontosan lehet követni, mikor szabad enni, mikor nem. Ráadásul egyes elhízott emberekben nincs is jelen a normál éhségérzet, ugyanis sokszor nem az éhség miatt esznek, csupán megszokásból, így ők talán könnyebben megszoknak egy ilyen típusú böjtölést, melyben időnként nagyon keveset, vagy semmit sem ehetnek.

Egy 2013-as, a időszakos böjtölésbe , de készüljön fel rá, hogy hasonlóan a többi fogyókúrás módszerhez, ez is csak akkor fog sikerülni, ha elszántak és kellően kitartóak vagyunk.

Már jó 80 éve tudják a biológusok, hogy a kalória-bevitel csökkentése jelentősen meghosszabbítja a kísérleti állatok életét. Az utóbbi években ezzel kapcsolatban elvégzett vizsgálatok során a patkányok és az egerek után, rhesusmajmoknál is hasonló eredményre jutottak. A baltimore-i Maryland egyetemen az átlagos élettartamot máris hat évvel meghaladó, 29 éves kor értek el a kísérleti majmok, amelyek csak nagyon visszafogottan táplálkoznak, mégis makkegészségesek. A vérük glükóz-tartalma, inzulinszintje, a vérnyomásuk, a koleszterinszintjük messze az átlag alatti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Hajnalra a legtöbb helyen csökken a felhőzet. Ekkorra a déli megyékben a gyenge csapadék is mindenhol megszűnik, azonban az Északi-középhegység vidékére felhők sodródnak, amelyekből zápor nem kizárt. A szél mérséklődik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de az északi völgyekben 10 foknál is hidegebb lehet. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?