A haspuffadás leggyakoribb okai

HáziPatika

A kellemetlen feszüléssel, fájdalommal és diszkomfortérzettel járó haspuffadások többségét életmódbeli sajátosságok okozzák, azonban előfordul az is, hogy a tünetek valamilyen kóros állapotra utalnak.

Étkezési szokások

A haspuffadást leggyakrabban bizonyos ételek fogyasztása váltja ki. Egyes élelmiszerek emésztése nagyobb mennyiségű bélgáz keletkezésével jár együtt: ilyenek például a hüvelyesek, a káposzta- és hagymafélék, az élesztő, a karalábé, a karfiol, a gomba, a szilva vagy az őszibarack. A szénsavas italok szintén okozhatnak puffadást, valamint akár az is, ha étkezés közben túl sok levegőt nyelünk. Az aerofágiának is nevezett, fokozott levegőnyelést nemcsak a kapkodó evés vagy ivás válthatja ki, hanem például a gyakori rágógumizás, rosszul illeszkedő fogsor, illetve egyes viselkedési zavarok is. 

Hasfájás: mikor forduljunk orvoshoz?

Nincs olyan ember, aki ne küzdött volna már élete során legalább egyszer gyomorfájással. Az esetek többségében hamar elmúlik a kellemetlen tünet, de előfordul, hogy komolyabb a baj, és ahhoz, hogy jobban legyünk, muszáj bejelentkezni szakemberhez. Kattintson a részletekért!

Ételérzékenység esetén bizonyos élelmiszercsoportok okozhatnak emésztési problémákat. Laktózintoleranciánál a laktáz enzim hiánya miatt nem képes a szervezet a tejtermékeket megemészteni, ha pedig valaki lisztérzékeny (cöliákiás), a gluténtartalmú gabonák fogyasztásakor léphetnek fel - a legtöbb esetben haspuffadással együtt járó - emésztési zavarok.

Irritábilis bél szindróma

A kifejezetten gyakori kórképnek számítóirritábilis bél szindróma(IBS) egyik jellemző tünete a haspuffadás. Bár a betegség pontos kiváltó okai még nem teljesen ismertek, megfigyelhető, hogy a tüneteket a stressz nagyban súlyosbítja. A székelési panaszokkal járó emésztési funkciózavar általában a hasmenés és a székrekedés folyamatos váltakozásával jár együtt. AzIBSugyan súlyos szövődményeket vagy szervi elváltozásokat nem okoz, de a kellemetlen tünetek mégis megnehezítik az érintettek életvitelét. A nőknél gyakrabban előforduló IBS először általában 20-30 éves kor körül jelentkezik, és éjszaka többnyire nem okoz panaszokat. 

Számos ok húzódhat a haspuffadás mögött. Fotó: Getty Images
Számos ok húzódhat a haspuffadás mögött. Fotó: Getty Images

Egyéb kórképek

Szintén haspuffadást okozhatnak különböző fertőzések, illetve egyes szerveket, vagy szervrendszereket érintő kórképek is. Ilyen például a pajzsmirigy-, cukor- vagy vesebetegség, valamint egyes nőgyógyászati betegségek. Hormonális változások - például terhesség,menstruáció- szintén kiválthatnak puffadást. Bizonyos gyógyszerek is okozhatnak mellékhatásként puffadást. Antibiotikumkezelések során például jelentősen sérülhet a bélflóra, ami miatt átmeneti emésztési zavarok léphetnek fel. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a tartósan fennálló, erőteljes és tisztázatlan hátterű puffadással érdemes mielőbb orvoshoz fordulni és kideríteni a kiváltó okokat.

Enyhítsünk a tüneteken!

A legtöbb esetben, a haspuffadás tünetei nagyban csökkenthetőek a bélmozgást elősegítő rendszeres testmozgással és tudatos étkezéssel. Ehhez fontos, hogy figyeljünk az elegendő rost- és folyadékfogyasztásra, ami alapvetően szükséges a megfelelő széklet kialakításához, és a puffadással is járó székrekedés elkerüléséhez. Lehetőség szerint minél jobban kerüljük a mesterséges édesítőszerek használatát, a csípős és zsíros ételeket, a szénsavas italokat, a rágógumit, a koffeint és az alkoholt is.


Ha pedig szeretnénk a kellemetlen haspuffadás enyhítésére egyéb segítséget is bevetni, választhatunk olyan 100 százalékban természetes hatóanyagtartalmú készítményeket, amelyek célzott megoldást nyújtanak a panaszok csillapítására. Ilyenek például a borsmentatartalmú, vény nélkül kapható gyógyszerek, amelyek jelentősen csökkenthetik a puffadással járó, kisebb gyomor- és bélrendszeri problémákat. A borsmentaolaj egyik komponense, a mentol görcsoldó és szélhajtó hatása különösen irritábilis bél szindróma esetén hozhat gyors enyhülést a kínzóan feszítő problémákra.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +24 °C
Minimum:
+6, +13 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt általában közepesen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag