Életmód
Relax
Kötelezővé kellene tenni az alvást munkaidőben
Egy agykutató professzor szerint hagyni kellene, hogy az alkalmazottak akkor dolgozzanak, amikor szeretnének. Vincent Walsh, a University College London munkatársa azt mondja: az emberiség csak nemrég óta lett az éjszakai alvás kizárólagos megszállottja.
Ha van célunk, tovább élünk
Ha van életcélunk, az meghosszabbíthatja az életünket. Itt egyszerűen nemcsak a hosszú távú célokról van szó, és nem is rövid távú sikerek hajszolásáról. Olyan "napi célok" segítenek, amelyek a mindennapjainkat a hosszú távú törekvéseinkhez igazodva strukturálják. Ez derül ki a New York Times bloggerének írásából, aki tudományos kutatásokat összegzett.
Most kiderül. Így lehetünk sikeresek!
Vannak emberek, akik a traumatikus élményeket látszólag érzéketlenül élik túl. Az ilyen lelki erő mögött gyakran egy korán elhatározott életpálya, életúttervezés rejlik. Az önmagunkba vetett hit tehát rendkívül fontos, sőt az ellenállási képesség részben még tanulható is. Ugyanakkor bizonyos külső segítség kell a krízisek átvészeléséhez.
Gazdagabbak a boldogok?
Noha vásárlók tisztában vannak azzal, hogy az élmények boldogabbá teszik őket, mint a tárgyak, mégis az utóbbira költenek több pénzt, mert azt hiszik, hogy a tárgyak magasabb értéket képviselnek - derül ki a San Francisco-i Állami Egyetem friss kutatásából. Ugyanakkor ez az elképzelés tévhiten alapszik.
Óraátállítás: felesleges és a hátunk közepére kívánjuk
Mintegy száz éve vezették be a világon a téli-nyári időszámítást, ám az elmúlt időszakban egyre több a bizonyíték arra, hogy az óraátállítás csak felesleges macera, melynek nincsenek kedvező anyagi hatásai és még az egészségre is káros.
Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.