Életmód
Relax
Hogyan lehet új barátokat szerezni?
Kevés dologban értenek egyet annyira a szakértők, mint abban, hogy a barátság jót tesz az ember egészségének, mivel csökkenti a stresszt és a magas vérnyomást, valamint a depresszió kialakulásának esélyét. S mindez nagyrészt annak köszönhetően, hogy az ember tudja, van akire számíthat.
Álmatlanság: a cigi nem lazít, hanem stimulál
Azt jól tudjuk, hogy a pihentető alvásnak milyen nagy szerepe van az egészségünk megőrzésében, illetve abban, hogy fizikailag és szellemileg a legjobbat tudjuk nyújtani. Azonban az emberek nagy részének nem jut elegendő alvás. Mi minden állhat ennek hátterében, és mit tehetünk a probléma ellen?
A kíváncsiságunk miatt megyünk bele a fájdalmas helyzetekbe
A kíváncsiságunk az egyik legkomolyabb motiváló erő, mely arra hajszol minket, hogy új felfedezéseket tegyünk és új élményeket tapasztaljunk meg. Egy nemrég publikált kutatás szerint azonban a kíváncsiság miatt még akkor is belemegyünk az újdonságok megtapasztalásába, ha tudjuk, hogy annak negatív következményei lesznek.
Hogyan kérjünk jól bocsánatot
Az biztos, hogy az egyik legnehezebb dolog a világon a bocsánatkérés. Amellett, hogy nehezen veszi rá magát az ember, az sem mindegy, hogyan csinálja. Egy kutatócsoport most megvizsgálta az emberi pszichét, hogy rájöjjenek, mi a legtökéletesebb módja a bocsánatkérésnek.
Rossz szokások, amelyek miatt folyton fáradtak vagyunk
Ha valaki keveset alszik, természetesen fáradtabbnak fogja érezni magát, és nehezebben tud teljesíteni a munkahelyén, a magánéletében is morcosabb lesz. De mi van azokkal, akik végigalusszák az éjszakát, mégis kimerültnek érzik magukat?
Ön tudja, hogy mi a jó halál? És az orvosa?
A legtöbb ember az élete végén békét szeretne, a lehető legkevesebb fájdalmat, és némi kontrollt arra, ahogyan távozik. Egy új kutatás feltárta e halálos vágyakat, s betekintést enged abba, ahogyan az emberek általában meghatározzák a "jó halál" fogalmát.
A nők életében luxus a szabadidő
A magyar nők leterheltek, kimerültek, kevés időt fordítanak magukra. Ha mégis sikerül ezen változtatni, akkor sokan támogató női közösségek létrehozásával vagy azokhoz csatlakozva tudnak igazán töltődni - derült ki a Rácz Zsuzsa író és a Richter Gedeon Nyrt. által meghirdetett Terézanyu pályázat írásaiból, melynek idén a nő és a szabadidő volt a témája.
Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.