Az esemény utáni tabletta mellékhatásai – mikor kell orvoshoz fordulni?

Időben bevéve az esemény utáni tabletta segít megelőzni a nemkívánatos terhességet, akadnak azonban lehetséges mellékhatásai.

Nem megfelelő védekezés mellett vagy védekezés nélkül létesített szexuális együttlétek után sürgősségi fogamzásgátlásra lehet szükség a teherbeesés megelőzése érdekében. Az úgynevezett esemény utáni fogamzásgátló tabletta Magyarországon orvosi vényre érhető el, és – típustól függően – a közösülést követő 72-120 órán belül be kell venni. Ezzel együtt általában véve elmondható, hogy minél hamarabb alkalmazzák, e készítmények hatékonysága annál megbízhatóbb. Fontos ugyanis, hogy az esemény utáni tabletták nem a terhességet szüntetik meg, hanem az ovulációt, avagy a peteérést gátolják a női szervezetben. Ovuláció nélkül pedig fogantatás sem történhet. Ha viszont egy hímivarsejt már megtermékenyítette az érett petesejtet, akkor a tabletta hatástalan – ezért nagyon lényeges tehát az említett időablak.

esemény utáni tabletta, sürgősségi fogamzásgátlás
Az esemény utáni tabletta hatékony eszköz a nemkívánatos teherbeesés megelőzésére sürgősségi esetekben. Fotó: Getty Images

Lehetséges kockázatok és mellékhatások

Fontos hangsúlyozni, hogy az esemény utáni tabletta csak akkor alkalmazandó, ha más lehetőség nem maradt a nemkívánatos teherbeesés elkerülésére. Általános fogamzásgátlási célokra nem alkalmas, arra elérhetőek lényegesen megbízhatóbb, kockázatmentesebb eszközök, legyen szó akár hormonális, akár hormonmentes fogamzásgátló módszerekről. Annál is inkább, mert bár a sürgősségi fogamzásgátlás biztonságos, egyben a jövőbeli termékenységet sem veszélyezteti, más gyógyszerekhez hasonlóan vannak azonban lehetséges mellékhatásai. A Clevelandi Klinika összefoglalója alapján e körbe tartozik, hogy megzavarhatja a menstruációs ciklust, késleltetve vagy előrébb hozva a havi vérzést. Gyakori mellékhatás az enyhe pecsételő vérzés is a tabletta bevételét követő napokban. Felléphet továbbá:

  • émelygés, hányinger, hányás
  • kimerültség, fáradtság
  • fejfájás, szédülés
  • mellérzékenység
  • alhasi fájdalom és görcsök

Noha időben bevéve magas hatékonysággal képes megelőzni a terhességet, egyes esetekben a sürgősségi fogamzásgátlás is sikertelennek bizonyulhat. Ennek éppen a késlekedés az egyik leggyakoribb oka, azaz ha túl sok idő telik el a szexuális együttlét és a tabletta bevétele között. Ismert továbbá, hogy a jelentős túlsúly és az elhízás gyengítheti az esemény utáni tabletta hatását, akárcsak egyes egyidejűleg alkalmazott gyógyszerek és gyógynövények, mint például a nyugtató és altató hatású barbiturátok, illetve az orbáncfű. Ha tehát a tabletta bevétele után a következő menstruáció több mint egy hetet késik, javasolt terhességi tesztet végezni. Ezenkívül fontos mihamarabb orvoshoz fordulni, ha erős alhasi fájdalom vagy erős hüvelyi vérzés jelentkezik. Ez utóbbi panaszok ugyanis akár vetélést vagy méhen kívül terhességet is jelezhetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!