A mozgás ilyenkor a leghatékonyabb

Sokunknak már az is komoly kihívást jelenthet, hogy időt szánjunk a rendszeres testmozgásra. Érdemes viszont odafigyelni a sportolás időpontjára, ugyanis az edzés hatékonysága múlhat rajta.

A reggeli mozgás aranyat ér

Ha fogyni szeretnénk, érdemes edzéssel indítani a napot. A reggeli mozgás ugyanis a legjobb módszer arra, hogy elégessük az elraktározott zsírt. Ennek oka, hogy a testünkben lévő hormonok aránya reggel a legideálisabb ehhez a célhoz, és ilyenkor a leghatékonyabb a zsíranyagcsere. Továbbá ébredés után magasabb a kortizol és a növekedési hormon szintje is, amely elősegíti, hogy a szervezet a zsírtartalékból fedezze az energiaszükségletét. A reggeli edzést követően ráadásul napközben sem lesz akkora étvágyunk, így könnyebb megakadályozni a pluszkilók felkúszását.

futás, edzés, sportolás, testmozgás, reggeli sport,
Hamarosan az időjárás is alkalmas lesz a reggeli futáshoz (fotó: 123rf)

A reggel 7 órás edzések segíthetnek átállítani a szervezet belső óráját is, tehát éberebbek, fókuszáltabbak leszünk a délelőtti órákban, este pedig korábban álmosodunk el - derült ki egy friss tanulmányból. Egy kutatásból pedig az volt kiolvasható, hogy a reggeli edzés rendszeresítése után sokkal könnyebben teszünk a mindennapjaink részévé más egészséges szokásokat is.

A reggeli sport emellett segíthet megőrizni a mentális egészséget, és hatékonyabbá is tesz, mivel a nap elején lecsökkenti a szervezet stressz-szintjét. Ha viszont tipikusan "éjszakai baglyok" vagyunk, inkább ne erőltessünk a reggeli edzést. Még ha rátudjuk is venni magunkat a korai mozgásra, jó eséllyel nem fogunk tudni olyan intenzíven edzeni, mintha egy számunkra jobban passzoló időpontban tennénk.

Így szokjunk át a reggeli edzésre Tudjuk, hogy vannak olvasóink, akik alig bírnak reggel kikelni az ágyból, de nekik is érdemes tudniuk, hogy a reggeli edzés kifejezetten jót tesz. Mit tanácsolnak azok, akik már átszoktak a korai edzésre? Íme, néhány tipp!

Intenzív edzés délután

A délutáni edzések majdnem ugyanolyan jónak számítanak, mint a reggeliek. Mivel ilyenkor már túl vagyunk a nap első két főétkezésén, jó eséllyel maximális erőbedobással tudunk sportolni. Ilyenkor igazán hatékonyan tudjuk fejleszteni az állóképességünket. A délutáni mozgással ráadásul nagyszerűen át lehet hidalni a sokaknál fellépő délutáni fáradtságot és energiaszint-csökkenést is. Egy 2018-as tanulmány szerint testünk 10 százalékkal több kalóriát éget délután, mint reggel vagy késő este - ez pedig a fogyni vágyóknak mindenképpen jó hír.

Munka utáni testmozgás

Sokan vannak, akiknek leginkább csak munka után, este van ideje mozgásra. A közhiedelem szerint ez nem túl jó dolog, mivel ilyenkor a mozgás miatt annyira felpörgünk, hogy nem fogunk tudni időben elaludni. Ugyanakkor a szakemberek szerint - hacsak nem arról van szó, hogy azonnal az edzés és a zuhanyozás után szeretnénk lefeküdni - a mozgás nem zavar be az alvási ritmusba. Különösen akkor nem, ha valami olyat sportolunk, ami kifejezetten stresszoldó hatású, mint például a jóga . Egy tanulmány szerint ráadásul az esti edzések idővel csökkenthetik a ghrelin nevű, éhségérzetért felelős hormon szintjét, ami segítségünkre lehet a testsúlyunk kordában tartásában.

Minden adatot figyelembe véve tehát a reggeli edzésnek van a legtöbb előnye, azonban minden szakember hangsúlyozza, hogy a sportra nem létezik rossz időpont: lényeg, hogy legalább heti 2-3 alkalommal szakítsunk rá időt .

Forrás: time.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!