A reggeli edzés így lehet hatékonyabb

Több szénhidrátot éget el a szervezetünk, ha reggeli edzésünk előtt bekapunk néhány falatot.

Egy angol kutatás eredménye szerint a reggeli órákban sportolóknak érdemes a mozgás előtt némi kalóriát juttatni a szervezetbe. Az edzés előtti étkezés ugyanis arra ösztökéli a szervezetet, hogy több szénhidrátot égessen el, emellett pedig az emésztést is felgyorsítja.

Felpörgeti az anyagcserét

A kutatásban 12 ember vett részt, aki reggelente egy órát tekert a szobabiciklin. Egy része az edzés előtt két órával, míg a többiek az edzést követően fogyasztották el zabkásájukat. Mindnyájuknál mértek vércukorszintet , illetve az izomglikogén koncentrációját is. Az eredmények szerint a szervezet gyorsabban és intenzívebben égette a szénhidrátot edzés közben azoknál, akik korábban már reggeliztek. Emellett az anyagcsere is jobban felpörgött ennél a csoportnál, ami szintén segítheti a fogyást.

Edzés előtt érdemes lehet bekapni néhány falatot
Edzés előtt érdemes lehet bekapni néhány falatot

Az egyik kutató, Rob Edinburgh szerint nemcsak a reggelivel bevitt szénhidrátmennyiség ég el az edzés alatt, hanem az izmokban glikogénként tárolt mennyiség is. Emiatt pedig az ebéd utáni vércukorszint-emelkedés is kisebb volt, mint az edzés után étkezők esetében. Hozzátette azonban: mivel csak kisszámú csoportot vizsgáltak, további kutatások szükségesek a reggeli étkezés sportolásra gyakorolt hatásainak megértéséhez.

Így szokjunk át a reggeli edzésre! Tudjuk, hogy vannak olvasóink, akik alig bírnak reggel kikelni az ágyból, de nekik is érdemes tudniuk, hogy a reggeli edzés kifejezetten jót tesz. Mit tanácsolnak azok, akik már átszoktak a korai edzésre? Íme, néhány tipp - kattintson !

Forrás: WebMD

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!