A súlyzós edzés hatásai

Nagyon fontos, hogy rendszeresen sportoljunk, és ha már így teszünk, az sem mindegy, hogy milyen típusú edzést folytatunk. A kardiózás mellett előnyös heti egy-két alkalommal súlyzós, illetve saját testsúlyos mozgást is beiktatni.

Jobb lesz a nemi életünk

Kutatások szerint a rendszeres súlyzózás bizonyos esetekben segíthet a libidó felturbózásán. Az impotencia hátterében gyakran túl alacsony tesztoszteronszint áll, amelyen segíthet a súlyzózás, és persze az állóképességet is felturbózza.

Jobban fogunk aludni

Már egy félórás súlyzós edzés is elég lehet, hogy jobban aludjunk - attól függetlenül, hogy reggel vagy délután végezzük-e. Így ha alvásproblémáink vannak, feltétlenül érdemes időről időre meglátogatni az edzőtermet.

Alvás közben így működik az agyunk Alvás közben sem vagyunk teljesen öntudatlanok, felébredünk például, ha a nevünket halljuk, illetve időérzékünket sem veszítjük ilyenkor el. Kattintson !

Fiatalabbnak fogjuk érezni magunkat

50 éves kor fölött az emberek harmadát érinti a szarkopénia nevű szindróma, amely az izomtömeg, illetve az izomerő csökkenését jelenti. Éppen ezért minél fiatalabb korban érdemes rendszeresen súlyzózni, és ezt a rutint megtartani a 40-es, 50-es éveinkre is. A szarkopénia megelőzhető, viszont visszafordítani nagyon nehezen lehet.

A súlyzós edzéseknek nagyszerű hatása van az egészségünkre
A súlyzós edzéseknek nagyszerű hatása van az egészségünkre

Erősebbek lesznek a csontjaink

Nemcsak izmaink, hanem a csontjaink számára is előnyös a rendszeres súlyzózás. A vázizomzat megerősítése ugyanis segít stabilizálni a csontrendszert és csökkenti az idősebb korban elszenvedett csonttörések esélyét is.

Jobb lesz az alakunk

A rendszeres súlyzózás hatására jobban fog működni az anyagcserénk , testünk pedig két edzés között, nyugalmi állapotban is több kalóriát fog elégetni, ami természetesen hosszú távon súlycsökkenéshez, illetve az egészséges testsúly megőrzéséhez is hozzájárul.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de átmeneti vékonyodások, szakadozások főleg keleten, északkeleten lehetnek a felhőzetben. Elszórtan továbbra is előfordulhat csepergés, kis mennyiségű eső. Az északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten időnként élénk, erős lökések kísérik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!