Már csak egyetlen napig kérheted gyermekednek ezt az életmentő, ingyenes oltást

A HPV elleni oltást a hetedik osztályos diákok térítésmentesen igényelhetik, azonban érdemes sietni, a kérvényt ugyanis már csak szeptember 12-ig lehet benyújtani. Ehhez egy igénylőlapot kell leadni az iskolákban, melyet a szülők tanévkezdéskor kaptak kézhez.

A HPV (humán papillomavírus) elleni oltás életet menthet, hiszen több ráktípust is megelőzhetünk vele. Már csak egyetlen napig igényelhetjük a hetedikesek ingyenes vakcináját, vagyis szeptember 12-én lejár a határidő – hívja fel a figyelmet a Marie Claire. A kamaszkorban beadott oltás eredményezi a legerősebb immunválaszt, így a HPV elleni oltással később súlyos betegségektől védhetjük meg a gyerekeinket.

Fiatal lány mutatja a sebtapaszt a karján oltás után.
Lányoknak, de fiúknak is fontos, hogy időben megkapják az oltást. Fotó: Getty Images

Ezért veszélyes a HPV

A HPV jellemzően szexuális úton terjedő vírusos eredetű betegség. Összesen több mint 200 különböző típusát ismerjük, melyek közül sok esetben csak enyhe fertőzést okozó fajtáról van szó – ilyenkor a szervezet gyakran észrevétlenül, magától legyőzi a vírust. Vannak azonban úgynevezett magas kockázatú HPV-típusok is, melyek akár daganatos megbetegedéseket is okozhatnak – a nők esetében jellemzően méhnyakrákot. 

Miért érdemes kérni a HPV elleni oltást?

A HPV elleni oltás nagymértékben csökkenti a méhnyakrák, és más HPV-hez köthető daganatok, például a végbél-, szájüreg-, torok-, vagy péniszrák kialakulásának kockázatát. A kutatások szerint ez a védelem kamaszkori oltás esetén a leghatékonyabb és hosszú távon is tartós – 10-15 évig legalább, de jó eséllyel hosszabb ideig is védelmet nyújt.

Fontos hangsúlyozni, hogy a HPV elleni oltás nemcsak a lányokat védi: fiúknál is csökkentheti a nemi szemölcsök és bizonyos ráktípusok kockázatát, ráadásul ha mindkét nemet oltjuk, a vírus kevésbé terjed és kialakulhat az úgynevezett nyájimmunitás. Emellett mivel a HPV szexuális úton terjed, így célszerű még a szexuális élet megkezdése előtt beadatni az oltást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!