A krónikus fájdalom hosszú távú, pusztító hatásai

A krónikus fájdalom nem csak tartós fizikai fájdalommal jár, a mentális egészséget, ezzel együtt pedig az életminőséget is ronthatja. Mutatjuk hogyan, és azt is, mivel lehet elősegíteni a gyógyulást.

A fájdalom nem kellemes érzés, mégis szükséges és természetes indikátor: jelzi, ha betegek vagyunk, ha valamilyen egészségügyi problémával küzdünk, amikor fizikai vagy mentális állapotunkban kedvezőtlen változás áll be. Az a típusú fájdalom, amit a legtöbb ember időről időre megtapasztal, akut, vagyis a kiváltó probléma, betegség megszűnésével elmúlik. A krónikus fájdalom ezzel szemben tartósan és kíméletlenül gyötörheti az embert.

A krónikus fájdalom szindróma fizikailag és lelkileg is megviseli az érintetteket és hozzátartozóikat. Fotó: Getty Images.

A krónikus fájdalom szindróma egyik ismérve, hogy a fájdalom hosszú ideje, legalább 3-6 hónapja fennáll, de súlyos esetben évekig, sőt, akár egy életen át is kitarthat, időszakosan vagy hosszabb időre vissza-visszatérve. Ez egy rendkívül kimerítő és megterhelő állapot, ami nem csak fizikailag,  mentálisan is megviselheti azokat, akik ezzel élnek, hosszú távon pedig  főleg kezeletlenül  jelentősen rontja az életminőséget. Hatása gyakorlatilag minden téren érezhető: az érintettek kimaradhatnak a munkából, ami egzisztenciális problémákhoz vezethet, szociálisan elszigetelődhetnek, és ez családi, baráti kapcsolataikat is megtépázhatja. A krónikus fájdalom csak az Egyesült Államokban becslések szerint körülbelül 50 millió embert érint, közülük több millióan ezzel összefüggésbe hozhatóan mentális problémákkal is küzdenek.

Amikor a fájdalom a pszichés egészséget is kikezdi

A Missouri államban élő Gene Stewart azóta küzd súlyos fájdalmakkal, mióta 2014-ben lezuhant egy létráról, és az esés következtében eltört a keresztcsontja, megsérült a medencéje és a háta – írja témával foglalkozó cikkében a Healthline. A 48 éves férfi a lapnak elmondta: az orvosok egy idő után érdemben már keveset tudtak tenni érte. A gyógyulását követően fizikoterápiára járt, de a fájdalom nem múlt el. "A krónikus fájdalom miatt eltávolodtam az emberektől, és ami a legfontosabb, a családomtól. Olyan mély depresszióba estem, amiről korábban nem is sejtettem, hogy létezik” - mesélte. Stewart felismerte, hogy nem csak saját pszichés állapotát befolyásolta a nem múló fájdalom, annak “másokra gyakorolt hatása ugyanilyen károsnak" bizonyult. A férfi most családja segítségével próbál mentálisan is megerősödni.

Az 56 éves Todd Condon – amint arról a Healthline egy korábbi írásában beszámolt – szintén krónikus fájdalommal küzd. Elmondása szerint évek óta nincs egyetlen pillanat sem, amikor ne érezne akut fizikai fájdalmat. Ennek számos oka van: a Lyme-kór - a férfit 2016-ban csípte meg egy fertőzött kullancs, de csak 18 hónappal később diagnosztizálták nála a betegséget -, a nyugat-nílusi vírus, amit elkapott, egy bakteriális eredetű fertőzés, a bartonellózis , és a vállízület körüli kötőszövetek, inak gyulladásával járó befagyott váll szindróma.  Condon elmesélte, hogy a fájdalom, amit érez, szörnyű, és sosem szűnik meg. A legjobb terápia számára a művészet, a zene és a híres basszusgitárosok autogramjainak gyűjtése - bármi, ami eltereli a figyelmét a tünetekről.

A krónikus fájdalom - ami többféle lehet, és számos szervi-, vagy krónikus betegséget kísérhet - gyakran társul más egészségügyi állapotokkal, például szorongással vagy depresszióval – írja  honlapján a Mental Health America nonprofit szervezet. Kutatások igazolják, hogy a krónikus fájdalom szindrómában szenvedők esetében négyszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy depresszióval vagy szorongással küzdenek, mint azok esetében, akik nem.

A krónikus fájdalom gyakorlatilag testünk bármely részén jelentkezhet. A krónikus muszkuloszkeletális fájdalom például az izmok, a csontok, a szalagok, az inak és idegek fájdalmával járhat. “Ötből két ezzel küzdő embernél depresszió és szorongás is előfordul. A fájdalom fokozhatja a már meglévő mentális egészségügyi problémákat és fordítva: a szorongás és a depresszió súlyosbíthatja a krónikus fájdalmat" – nyilatkozta Jeffrey Krauss, a San Franciscó-i székhelyű, krónikus betegséggel élők panaszaival foglalkozó digitális egészségügyi vállalat, a Hinge Health vezető orvosa a Healthline-nak.

Egyes emberek akár évekig is szenvedhetnek az állandó fájdalomtól és annak mentális következményeitől, anélkül, hogy pontos diagnózist kapnának. Krauss szerint minden esetben fontos felderíteni, mi okozza a nem múló fájdalmat, ugyanis az érintettek egy részénél nem áll fenn olyan strukturális, szervi probléma, ami valójában okot adna a fájdalomra. Véleménye szerint az agynak az a része, amely a fájdalomért is felel, számos stresszort - a szervezet működésére ható ingert - is feldolgoz, amelyek összefüggésben állnak a depresszióval és a szorongással.

Megfelelő ellátás és életmódváltás

A mentális egészségügyi problémákkal társuló krónikus fájdalom legyőzéséhez, a teljes gyógyuláshoz Krauss szerint kulcsfontosságú az életmódváltás . Mint mondja, az esetek egy részében nem a gyorsan függőséget okozó opioidok szedésén alapuló gyógyszeres terápia, vagy az invazív kezelések lehetnek a célravezetőek. Már csak azért sem, mert a krónikus fájdalmat gyakran kísérik egyéb, életmóddal összefüggésbe hozható problémák, zavarok, mint a fáradtság, az alvászavar, az étvágytalanság, vagy koncentrációs zavarok. Ezek mind hozzájárulhatnak az általános közérzet és hangulat romlásához, növelve a depresszió és a szorongás kialakulásának kockázatát.

A megfelelő kezelési mód megtalálásához természetesen minden esetben szakember segítségét kell kérni, hiszen az érintetteknél különböző okok állhatnak a krónikus fájdalom kialakulásának hátterében, amelyeket külön-külön is kezelni kell. Az is előfordulhat, hogy a különféle terápiák kombinálása hoz tartós javulást. Míg egyeseknél szükség lehet valamilyen antidepresszáns szedésére, esetleg pszichoterápiára, másoknál a stresszcsökkentő terápiák, megküzdési stratégiák elsajátítása lehet célravezető. Megint másoknál elegendő az életmódváltás a teljes gyógyuláshoz. Az egészséges és rendszeres táplálkozáson, az aktív testmozgáson és pihentető alváson alapuló életmódváltás megkezdése előtt is érdemes szakértőhöz fordulni, mert ő nem csak abban segíthet, hogyan fogjunk hozzá, hanem motiválhat is, ha úgy érezzük, elakadunk, vagy elfogy a lendületünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Hirdetés
„Mintha egy 30 kilós hátizsákot cipelnénk életünk minden pillanatában” – Mit jelent az elhízás orvosi szemmel?

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

A délelőtt lehet a naposabb, majd délután ismét megsokasodnak a gomolyfelhők, de kisebb zápor legfeljebb elvétve fordulhat elő. A keleti, délkeleti szél több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 14 és 16 fok között valószínű. Vasárnap enyhébb levegő érkezik, amelyet gyenge melegfronti hatás kísérhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!