Jót tesz a csontoknak az ugrálás

A fokozatosan nehezedő, magas intenzitású edzés javította a térd porcainak minőségét azokban a változókoron túl lévő nőkben, akiket a csontritkulás, illetve az porckopás fenyegetett - állapította meg egy finn kutatás.

A kutatásban 80, 50 és 65 év közötti nő vett részt, akik gyakori (havonta többször is jelentkező) térdfájdalomról számoltak be. A résztvevőket a kísérlet megkezdése előtt megvizsgálták, és megerősítették az enyhe fokú porckopásukat.

Ezután véletlenszerűen két csoportba osztották őket. Az egyik csoport tagjai hetente háromszor fokozatosan nehezedő, magas intenzitású edzéseken vettek részt szakember felügyelete mellett, míg a másik csoportba tartozók minden változtatás nélkül folytatták az addigi életüket.A kísérlet 12 hónapig tartott, ezután MRI-készülékkel felvételeket készítettek a részt vevők térdéről, hogy az edzés hatásait vizsgálni tudják.

A csontritkulás népbetegség! Tüneteit sokáig nem veszik komolyan. Mit kell tudni róla? Hogyan kezelhető?

Ezt a porc textúrájának, illetve a porcban lévő folyadéknak az elemzésével tették meg. A kollagén lebomlása, illetve a porcban lévő folyadék növekedése a porckopás degeneratív folyamatával áll összefüggésben. Amennyiben ezeket a változásokat le lehet lassítani vagy meg lehet állítani, esetleg a porc állapotán javítani is lehet, az lelassíthatja a betegek állapotának romlását.

A kutatás eredményei szerint a porckopás megállításában és a csontok megerősítésében azok a gyakorlatok a leghatékonyabbak, melyek ugráló jellegűek és gyors irányváltásokat igényelnek. Ez éppen ellentétes a korábbi elképzelésekkel, melyek szerint éppen ezek a gyakorlatok tesznek rosszat a porcoknak.

A fokozatosan nehezedő, magas intenzitású edzés javította a térd porcainak minőségét

A kutatás javította a térd porcának minőségét, és a fizikai erőnlétet egyaránt. Az ugrálás emellett a porc biokémiai összetételét is javította. A 12 hónapos, fokozatosan nehezedő edzésprogramot a részt vevők is nagyszerűen tolerálták: nem számoltak be sem fájdalomról, sem a térd merevségéről, és a programot abbahagyók száma is meglehetősen alacsony volt.

A kutatás eredményeiről a Medicine and Science in Sports and Exercise című szaklapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.