Egy nap az egészségért az Impulserrel (x)
Az egészség sokkal többet jelent annál, mint hogy éppen nem szenvedünk betegségben. Egészséges test és lélek, harmonikus érzelmi élet, erőnlét és betegségnek ellenálló szervezet. Ezek mind részei az egészségnek, melyről az Impulser Egészségnap is szól.
Ötven felett egészségesen - rajtunk is múlik
Ami elromolhat ötven év felett, az el is romlik. A Murphy törvénykönyvére utaló mondás a Semmelweis Egyetem két szakorvosa által szerkesztett könyvben olvasható, amely azzal foglalkozik, hogy miként lehet egészségesnek maradni a fiatal évek elmúltával.
A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.