Tudta ő, hogy semmit sem tud tenni a fia válása ellen, mégis vad terveket szőtt.
– Beszélek a menyemmel, hogy édesgesse valahogy vissza Pétert!
– Beszélek a fiammal, hogy adjon maguknak némi időt arra, hogy a kapcsolatuk normalizálódjon!
– Szerzek egy jó családterapeutát vagy mediátort, aki rendbe szedi a házasságukat.
– Beszélek az anyóstársammal – pedig brrr, ki nem állhatom…! –, hogy beszéljünk együtt a gyerekekkel.
– Megmondom a fiamnak, hogy más nővel nem jöhet ide, hozzánk.
Vadul kergetőztek a gondolatai, amikor végre valahára csörrent a zár, és belépett a férje. Rámeredt a feleségére, "hú, de kikészítetted magad, szegénykém", mondta csöndesen, aztán átölelte az ő kétségbeesett asszonyát. – Bejött hozzám a fiunk a munkahelyemre, mindent elmondott, és arra kért, nyugtassalak meg. Már bánja, hogy telefonon jelentette be neked, hogy válnak. Holnap este eljön, és akkor beszélgetünk… Amúgy a válókeresetet már beadták, sakk-matt – mondta a férfi.
– A gyerekünk nem normális! – tört ki Zsóka, és kibontakozott az ölelésből. – Azt mondta nekem reggel, hogy felesleges pánikba esnem, inkább örüljek, hogy időben rájött, semmi köze a feleségéhez. Azt is mondta, hogy elege van már abból a színházból, amit eljátszottak nálunk a vasárnapi ebédeken meg a családi ünnepeken, hiszen nekik már nincs közük egymáshoz. Mondd, ki kérte, hogy műsort adjanak minálunk? És hogy romolhat el egy házasság két év alatt? Biztosan felszedett a menyem azon a szuper-multi munkahelyén egy pasast. Mert mi nem úgy neveltük a gyerekünket, hogy házasemberként csajozgasson...
– Drágám, térj magadhoz! Vedd tudomásul, hogy a mi szuper nevelésünk ellenére az imádott fiunk bizony csajozgatott! – mondta a férfi csöndesen.
– Szegény menyem, szörnyű lehetett neki...
– Ne sajnáld annyira, mert amikor rájött, mit művel a csodálatos fiacskánk, maga is vigaszt keresett. És talált.
– Eszerint mindkettőjüknek van már új társa? – meredt a férjére elképedve.
Pontosan – bólintott a férfi.
– De akkor miért kellett két évvel ezelőtt hatalmas esküvőt rendezni?
– Hogy alaposan megcsapolják a pénztárcánkat – felelte a férfi röviden.
Zsóka a férjére meredt, majd – valószínűleg kínjában – kitört belőle a nevetés. – Ez képtelenség! Haj, milyen egyszerű volt az élet, amikor csak az volt a gondunk, hogy ne essen le az imádott kicsi fiunk a mászókáról, vagy gimnazista korában elérjük, hogy megtanulja az angol szavakat! De elrontottunk valamit...
– Kérlek, ne szaggasd meg a ruhádat, ne hibáztasd magad és engem! A fiunk felnőtt, diplomás ember, jó állása és lakása van. De éli a maga életét. Elrontja vagy szebbé teszi? Nem tudhatjuk. De azt igen, hogy vége a hatalmunknak. Ő dönt.
– És nincs más feladatom az életben, mint hogy passzívan szemléljem, mit művel...?
– Hogyne lenne – felelte a férje szeretetteljes mosollyal –, egyrészt imádkozz, hogy akadjon össze egy olyan nővel, aki a leendő unokánk anyja lehet! Másrészt itt vagyok én...
– Mit csináljak veled? – kérdezte Zsóka barátságtalanul.
– Például szeress nagyon! – felelte a férfi nevetve, mire Zsóka egy fuldokló erejével ölelte magához, és maga sem tudta, hogy az öröm vagy a kétségbeesés könnyei borítják-e el a szemét.
