Párt találni negyven felett

Milyen esélyekkel indul a társkeresésben az, aki már túl van egy váláson, és egy-két kamasz vagy majdnem felnőtt gyerekkel, egy korábbi családdal a háta mögött szeretné megtalálni új párját?

Több mint tíz éve foglalkozik azzal az Accordia Házasságközvetítő Iroda vezetője, dr. Gerencsér Zsuzsanna, hogy egyedülállóknak keres párt. Nem tagadja, negyven felett nehezebb a dolga. "Tizenöt-húsz éve megfigyelhető az a tendencia, hogy mintegy negyven százalékkal kevesebb férfi szerez diplomát, mint nő. Ez okozza a negyven fölötti korosztály egyik nagy problémáját is: a jó egzisztenciával rendelkező, igényes nők kevesebb jó állású, diplomás, korban hozzájuk illő férfi közül válogathatnak! A másik probléma az, hogy a negyven fölötti nők már nem olyan kapósak. Pedig rendkívül jól tartják magukat, fiatalosak, ügyelnek az egészségükre, a kondíciójukra, de ez a férfiak szemében egyáltalán nem nagy érdem. A harminc körüli nők többsége ugyanis ugyanolyan csinos, ugyanolyan az egzisztenciája... csak néhány évvel fiatalabb kiadásban. És ők tömegesen találhatók a társkereső portálokon, az irodák adatbázisaiban, mert karrierépítés közben nincs idejük ismerkedni!"

Férfimustra

Szilvia (45) üzletasszony, néhány éve vált el. Volt egy hosszabb kapcsolata, és miután vége lett, megpróbálkozott az internetes társkereséssel is. Nem vált be. "A legnagyobb gondom az volt, hogy senki nem az, akinek mondja magát. Az sem kellemes, ha idegen helyen találkozik az ember olyan valakivel, aki nem tetszik, nem úgy néz ki, ahogy leírta magát, és nem is annyi idős. A férfiak többsége nem szabad, sőt javarészt olyanok jelentkeznek, akiket a kaland, a flörtölés és az alkalmi szex érdekel."

Az internetes társkereső portálokat körbejárva látható, hogy szinte minden korcsoport képviselteti magát, a negyven fölötti férfiaké is. Nem egy közülük úgy elhúzta-elnyújtotta az életét, hogy még soha nem nősült meg. A "mama kedvence" még mindig az anyjától való elszakadástól fél, és nem mer új kapcsolatot nyitni. Próbálkozik, de aztán mindig visszatér a biztoshoz: a meleg kakaóhoz, a megszokott öblítőillathoz és a pont jól megsütött rántottához. A társkeresők közt találhatók még a hódítók is, akik barátnők, élettársak csapatát tudhatják maguk mögött, de felelősséget egész életükben soha nem akartak vállalni. Van, aki válás után próbál újra társra lelni, és olyan is akad, aki kötetlen, titkos kapcsolatot, szeretőt keres magának, mert már ellaposodott a házassága, de ahhoz nincs bátorsága, hogy új lapot nyisson az életében.

Az ötvenes-hatvanas korcsoport jóval kisebb számban képviselteti magát a többiekhez képest. Legtöbben már le is számoltak a szerelem érzésével. Akik mégis belevágnak, azok közül a legtöbben elváltak, és fiatalabb társat keresnek. Vagy az utolsó szerelmet, ami után persze még jöhet egy legutolsó is.

Mi a helyzet a nőknél?

"Amikor negyven fölötti társkereső nőkkel beszélgetek, azt tanácsolom nekik, felejtsék el, hogy ők mit akarnak, nézzék azt, hogy ki akarja őket" - mondja dr. Gerencsér Zsuzsanna. A negyven év feletti nőknél két karakteres típus figyelhető meg. Az egyik a fitt, energikus, csinos és jól ápolt, aki legalább tíz évet letagadhat a korából, és aki emiatt kicsit túlbecsüli önmagát. Aztán döbbenten szemléli a korban hozzá illő férfiakat, hogy azok milyen öregemberek lettek. Kopaszok, pocakosak, és rengeteg a problémájuk. "Ez általában így is van - magyarázza dr. Gerencsér Zsuzsanna, felhasználva orvosként szerzett tapasztalatait is. - Statisztikai adat, hogy a magyar férfiak nyolc-tíz évvel korábban halnak meg, mint a nők, ami azt is jelenti, hogy a problémáik már húsz évvel korábban elkezdődtek."

Amíg a nők egyik csoportja túlbecsüli, a másik, épp ellenkezőleg, alábecsüli magát. Főleg azok, aki már hosszú évek óta egyedül, pár nélkül élnek. Rosszkedvűek, elhanyagolják öltözetüket. Nem foglalkoznak magukkal, és ez örvényként húzza őket egyre lejjebb. Csilla (38) nem ezt választotta. Amikor férje elhagyta a családot, az egyedül maradt négygyerekes anyuka úgy döntött, hogy újra felépíti az életét. A legnagyszerűbb dolognak azt tartja, hogy újra felfedezte önmagát, és sikerült ismét előcsalogatni magából a nőt. "A gyerekeim noszogattak, hogy szeretnék, ha lenne egy társ mellettem, mert akkor biztosan boldog leszek. Ezért fordultam a társkereső irodához. Azok a férfiak, akikkel eddig beszéltem, nagyon értékes emberek, de kiderült, hogy mást keresünk..."

Ki mit akar?

A negyven-negyvenöt év fölöttiek sorsfordító éveket élnek. A gyerekek már nagyobbak, sokan átgondolják eddigi életüket és a jövőjüket. Ebben a kritikus időszakban a nők nagy része vagy a munkahelyét hagyja ott, vagy a férjét, mert nem tudja feldolgozni a korát, a körülötte zajló változásokat. Az ötvenes nők már sokkal felszabadultabbak. Lezajlik az élettel való szembenézés, nincs náluk a gyerekvállalás miatti kapuzárási pánik sem, könnyebben is találnak párt maguknak.

Manapság összemosódnak a korosztályok. Nincsen kőbe vésve, hogy ki kihez illik, már meg sem lepődünk egy fiatal férfi és egy idősebb nő kapcsolatán. A siker úgysem egy évszámon múlik. Két ember nyitottságán, változni akarásán, kompromisszumkészségén. Ha ehhez jön a szerelem is, minden adva van a boldogsághoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.