Ki szavatol a pénzünk biztonságáért?

Szerencsére nemcsak nekünk fontos, hogy megtakarított, befektetett pénzünket biztonságban tudjuk, hanem a bankoknak és a befektetési szolgáltatóknak, de végső soron az államnak is érdeke. Ezért intézményesült a betét- és a befektetés-biztosítás.

Rövidlátó lenne, ha csak a haszonnal törődne, aki arról gondolkodik, hol lenne a pénze a legjobb helyen. Ugyanilyen fontos lehet a biztonság szempontja is. Régi recept szerint, aki igazán gondos és körültekintő, az többféle megtakarítási, befektetési forma között osztja széjjel azt, amije van: választ kockázatosabbat, amin nagyobb hasznot remél, de tudatában van annak, hogy akár veszíthet is rajta, illetve választ olyat is, amin szerényebb lesz a haszon, de biztosabb, és nem veszíthet rajta.

Aki százszázalékos biztonságot keres, annak persze azt a fiókot kell kihúznia, ahol az örökmozgót meg a halhatatlanságot is tartja, de azért az tudható, hogy vannak gyakorlatilag "bombabiztos" formái a megtakarításnak. Hogy rögtön a múltkori fonalat vegyük fel és gombolyítsuk tovább, az állampapírokról ugye azt írtuk, hogy a világon mindenhol a biztonságos befektetés jelképei, mivel a befektetett tőke és a kamat visszafizetéséért az állam vállal garanciát.

Szerencsére nemcsak nekünk fontos, hanem a bankrendszer egészének ugyanúgy elemi érdeke, hogy a betétesek pénze biztonságban legyen. Ezért hajlandó erről intézményesen is gondoskodni, és betétbiztosítással védi egyrészt a banki betétesek megtakarításait, másrészt, közvetett módon a magyar pénzügyi rendszer stabilitását. Magyarországon 1993 óta működik a piacgazdasági alapokra épülő betétbiztosítás rendszere, melyet az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) működtet.

Kötelezően az OBA tagja minden magyarországi hitelintézet, az OBA pedig a tagintézetek kötelező rendszeres befizetéseiből és az ebből felhalmozott vagyon hozamából látja el feladatát. Ami nem más, mint a betétesek kártalanítása abban az esetben, ha a betét befagy, azaz egy hitelintézet fizetésképtelensége miatt az ott lévő bankbetét nem vehető fel. A hazai betétbiztosítás működésének lényege tehát az, hogy a hitelintézetek fizetésképtelensége esetén, az OBA kártalanítást fizet a névre szóló (a betétes adatait tartalmazó) betétek után (beleértve a folyószámlákat is). A kifizetés maximuma jelen állás szerint betétesenként százezer eurónak megfelelő forintösszeg, de a biztosítás minden hitelintézetre külön-külön érvényes, ha tehát egy betétes több bankban helyezi el a pénzét, akkor mindenütt biztosítottá válik 100 ezer euró erejéig.

Sose legyen szüksége ennél részletesebb ismeretekre a tisztelt olvasónak, de akár puszta kíváncsiságból is érdemes esetleg alaposabban tájékozódni az Országos Betétbiztosítási Alap honlapján.

Az sem teljesen védtelen, aki merészebben a névre szóló bankbetéteknél kevésbé biztonságos befektetések felé fordul. Azt azonban azonnal nagyon fontos leszögezni és emlékezetünkbe vésni, hogy a Befektető-védelmi Alap (Beva) nem a befektetések árfolyamesése, értékvesztése ellen védi meg a befektetőt, aki a nagyobb haszon reményében önként és tudatosan vállalja ezek kockázatát. A Beva kizárólag abban az esetben nyújt korlátozott összegű kártérítést a befektetőknek, ha valamely tagja felszámolásra kerül, és a biztosítás alá tartozó ügyfélköveteléseket fedezet hiányában nem képes kiadni.

Ha fennállnak a feltételei, a Beva befektetőnként és összevontan legfeljebb húszezer euró összeghatárig forintban fizet kártalanítást, ennek megállapítására kizárólag a befektetőnek az igényérvényesítés első napjától számított egy éven belül beterjesztett kérelme alapján kerül sor. A kérelemhez a követelés alapjául szolgáló szerződést is mellékelni kell. Ha sajnálatosan további részletekre lenne szüksége, itt is a szervezet honlapját ajánlhatjuk a tisztelt olvasó figyelmébe.

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával
További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu,
www.facebook.com/mindennapipenzugyeink

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.