Koronavírus Gyerek
Így hatott a magyar gyerekekre a járvány
Országos, reprezentatív felmérés keretében kérdezték arról a magyar szülőket, véleményük szerint hogyan viselték a gyerekeik a koronavírus-járvány teremtette helyzetet. A válaszokból a többi között kiderült, hogy önállóbbak lettek a karantén alatt, ám sok édesapa és édesanya aggódik ugyanakkor, hogy a barátok, társak hiánya hosszú távon is éreztetheti majd a hatását.
Koronavírus: ezért kell még jobban figyelni a gyerekekre
Most, hogy a háztartások többségében folyamatos a takarítás, fertőtlenítés, a szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy a több és sokszor erősebb fertőtlenítőszer fokozottabb óvatosságot és odafigyelést is megkövetel - különösen azokban a családokban, ahol gyerekek is vannak.
Biztosítani kell az ingyenes gyermekfelügyeletet
Kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak azokon a településeken is, ahol a koronavírus-járvány miatt bezárták ezeket az intézményeket - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Csökken a fertőzésveszély, ha így takarítunk
A szakértők szerint az új típusú koronavírus órákig, de akár napokig is túlélhet a felületeken, így különösen fontos, hogy rendszeresen fertőtlenítsünk az otthonunkban. Bizonyos tárgyakat, helyeket fokozott figyelemmel kell takarítani, mutatjuk, melyek a legveszélyesebb részek.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Nem csak a zöld tea hasznos: 7 antioxidánsban gazdag ital, amely védi a károsodástól sejteket
Bár a szervezet maga is termel antioxidánsokat, érdemes étrendünkben is helyet adni az ezekben gazdag ételeknek és italoknak. Mutatunk 7 antioxidánsban gazdag italt, amely támogatja az egészséget.
Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.