Covid-19
Koronavírus: a betegek ötöde súlyos állapotú
Hét embert ápolnak intenzív osztályon koronavírus-fertőzéssel a Szent László Kórházban - közölte Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az operatív törzs ülése utáni vasárnapi online sajtótájékoztatón.
Koronavírus: négyezer halott Olaszországban
Az utóbbi huszonnégy órában az eddigi legnagyobb mértékben, 627-tel 4032-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (COVID-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén hasonló mértékben, 4670-nel emelkedett.
Kínában kitörhet a koronavírus-járvány második hulláma?
Az ázsiai országban fellélegeztek, mivel alig van új Covid-19 beteg, egyre több helyen áll vissza az élet a megszokott kerékvágásba. Ám egy tanulmány szerint Kína elkapkodta a járványhelyzet feloldását, ezzel pedig azt kockáztatják, hogy újra fellángol majd a koronavírus-fertőzés.
Kapcsolódó videók
Gyakori kérdések a COVID-19 elleni emlékeztető oltásokról
A COVID-19 elleni emlékeztető oltások fontos szerepet töltenek be a járvány elleni védekezésben. Az oltások kapcsán azonban többféle kérdés is felmerülhet a lakosság körében. Lássuk, melyek a leggyakoribbak.

Tünetek, amelyek COVID-19-re utalnak
Milyen panaszok fellépése esetén gyanakodjunk koronavírus-fertőzésre? Mitől függ, hogy kinél válik súlyos lefolyásúvá a COVID-19? A témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Dr. Várdi Visy Katalin tüdőgyógyász főorvos foglalta össze.

Koronavírus: így működnek az oltások
Világszerte elkezdődött az emberek beoltása az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen. Mit várhatunk a vakcináktól? Kell-e aggódni az esetleges mellékhatások miatt? Minderről dr. Várdi Visy Katalin tüdőgyógyász főorvos foglalta össze a legfőbb tudnivalókat.

Így terjed a koronavírus
Megfelelő óvintézkedések nélkül az új koronavírus okozta megbetegedések száma rövid idő alatt ugrászerűen megugorhat. Mindez pedig komoly terhet róna az egészségügyi ellátórendszerre.

Hogyan zajlik a koronavírus-tesztelés?
Az új típusú koronavírus-fertőzés kimutatására többféle vizsgálatot is alkalmaznak. Dr. Várdi Visy Katalin tüdőgyógyász, szomnológus, rehabilitátor az egyes módszerek közötti különbséget, illetve azok jelentőségét foglalta össze.

Beteghang: "a bizonytalanság rosszabb volt, mint a COVID"
Török Ádám videós újságíró is egyike azon emberek rohamosan növekvő táborának, akiket megbetegített Magyarországon az új típusú koronavírus-fertőzés. Őszintén mesélt tapasztalatairól a vele készült interjúban, beleértve a COVID-19 miatt átélt testi panaszokat, illetve a házi karanténnal kapcsolatos viszontagságokat.

Mi az a COVID-bullying?
A pandémia beköszöntével újabb elemmel bővült a kortárs bántalmazás a gyermekközösségekben: társaik kiközösítik, csúfolják azokat a gyerekeket, akik koronavírus-fertőzésen esetek át. Hogyan lehet úgy a szülők, mint a tanárok, nevelők részéről fellépni a jelenség ellen? A témáról dr. Tanyi Zsuzsanna gyermekpszichológus foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.

Hogyan lehet biztonságos a karácsony?
Idén karácsonykor muszáj figyelmet fordítanunk a koronavírus elleni védekezésre. Mit tehetünk annak érdekében, hogy a szeretteinkkel való találkozás során minél kisebb legyen a fertőzés kockázata? A témáról dr. Várdi Katalin tüdőgyógyász főorvos foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.

Mit mutatnak meg a koronavírustesztek?
Mára több tesztelési eljárás is elérhető az új típusú koronavírus-fertőzés kimutatására. Hogy ezek között pontosan mi a különbség, mennyiben tér el egymástól a működésük, arról dr. Várdi Katalin tüdőgyógyász főorvos foglalta össze a legalapvetőbb tudnivalókat.

Gyógyszerkereső
Szakadozottá válik a felhőzet, de általában sok marad a felhő, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Helyenként, elsősorban a déli tájakon lehetnek zivatarok. Többfelé lesz élénk, néhol erős az északi, északkeleti szél. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.