Koronavírus: 300 ezer spanyol munkahely szűnt meg

Spanyolországban meghaladta a tízezer főt az új típusú koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium csütörtökön. Eközben robbanásszerűen megemelkedett a munkanélküliek száma is.

Olaszországban továbbra is rendkívül súlyos a járványhelyzet, a koronavírus halálos áldozataink száma meghaladja a 13 ezer főt. Részletek itt.

Az elmúlt 24 óra lefolyása alatt 950-en veszítették életüket a tárca adatai szerint. Szerda óta 8102 újabb fertőzöttet szűrtek ki, ezzel az eddig regisztrált koronavírusos esetek száma már 110 ezer feletti. A fertőzöttek között 1633 rendőr és csendőr, valamint 230 katona van. Egy nap alatt 2695 beteg került kórházba, közülük 220-an intenzív ellátásra szorulnak. A gyógyultak száma 3799 fővel emelkedett, ezáltal összességében meghaladta a 26 ezret.

Madrid, Spanyolország, koronavírus, COVID-19, SARS-CoV-2, világjárvány
Néptelen belvárosi utca Madridban március 22-én. Fotó: MTI/EPA-EFE/Kiko Huesca

Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter a parlament egészségügyi bizottsága előtt számolt be a járványügyi helyzetről és a kormány ehhez kapcsolódó intézkedéseiről. Elmondta, egészségügyi védőfelszerelésekből eddig több mint 33 millió darabot osztottak szét az országban, amelyből a legnagyobb tételt, 16,5 milliót a szájmaszkok jelentik. Ezen kívül megérkezett egymillió, külföldről rendelt gyorsteszt, amelyeket a spanyol egészségügyi hatóságok már hitelesítettek. A tesztek a fertőzést követő hetedik naptól 80 százalékos biztonsággal mutatják ki a vírus jelenlétét, korábbi szakaszban 64 százalékos a pontosságuk.

A dél-európai országban két hete szükségállapot van érvényben, amely alapján az oktatási intézmények zárva tartanak, és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet elhagyni a lakhelyet. Ez a korlátozás egyelőre április 11-ig van érvényben. Hétfőtől leálltak a nem létfontosságú ágazatok is, mint például az autóipar vagy az építőipar. Az április 9-ig tartó korlátozás nem érinti a többi között az egészségügyet, a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, az áruszállítást, az áram-, gáz-, vízellátást, a gyógyszeripart, a telekommunikációt és a médiát sem.

Több százezren elvesztették az állásukat

Spanyolországban márciusban 9,3 százalékkal, több mint 302 ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma, ami a valaha mért legrosszabb havi adat - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium csütörtökön. A szaktárca szerint mindez a SARS-CoV-2 vírus miatti járványügyi korlátozások bevezetésével függ össze. Március 12-ig még csupán 2857-tel emelkedett az álláskeresők száma februárhoz képest. Számuk azután ugrott meg, hogy az országban elrendelték a szükségállapot bevezetését, bezárták az iskolákat és szigorú feltételekhez kötötték a lakhelyelhagyást. A Spanyolországot komolyan sújtó gazdasági válság idején sem volt ilyen mértékű növekedés, a legrosszabb hónap 2009 januárja volt, amikor 199 ezerrel nőtt a munkanélküliség egy hónap alatt.

Milyen hatással lesz a mostani világjárvány hosszú távon a gazdaságra? Részleteket az nlc.hu oldalán olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra