Aktív Életmód
Ennyit sétáljunk naponta, hogy csökkentsük a rák és a stroke rizikóját
A szív- és érrendszeri, a daganatos betegségek és a demencia kialakulásának kockázatát is jelentősen csökkenti, ha átlagos napi lépésszámunkat akár csak tíz százalékkal növeljük. Mindez további nyereségként az alvásunk minőségére és mentális állapotunkra is pozitív hatást gyakorol a Semmelweis Egyetem szakértője szerint.
Mozgás: ez lenne a legfőbb akadály?
Az európaiak 38 százaléka hetente legalább egyszer sportol, 17 százalékuk ennél ritkábban, 45 százalékuk pedig soha nem végez rendszeres testmozgást – derült ki az Európai Bizottság Eurobarométer felmérésből. A 2017-es adatokhoz képest a helyzet nem változott lényegesen, azaz továbbra is nagy szükség van a sport és a testmozgás folyamatos népszerűsítésére.
Gyógyszerkereső
A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.