Ennyit sétáljunk naponta, hogy csökkentsük a rák és a stroke rizikóját

A szív- és érrendszeri, a daganatos betegségek és a demencia kialakulásának kockázatát is jelentősen csökkenti, ha átlagos napi lépésszámunkat akár csak tíz százalékkal növeljük. Mindez további nyereségként az alvásunk minőségére és mentális állapotunkra is pozitív hatást gyakorol a Semmelweis Egyetem szakértője szerint.

„Az utóbbi években számos áttekintő nemzetközi közlemény jelent meg arról, hogy a napi tízezer lépés elérése egy jó cél, ugyanakkor a pozitív hatás már ennél alacsonyabb lépésszám esetén is jelentkezik” – mondja dr. Fazekas-Pongor Vince, a Semmelweis Egyetem Megelőző Orvostani és Népegészségtani Intézet egyetemi adjunktusa.

Az aktivitás fokozásának egy nagyon egyszerű, az egyén egészségi állapotát már rövidtávon bizonyítottan javító módja a napi lépésszámunk növelése, amihez semmilyen egyéb eszközre nincs szükség, ráadásul kellemes időben könnyen megvalósítható, hiszen sétálhatunk, túrázhatunk és sportolhatunk is a szabadban.

lépés
Már napi tízezer lépés alatt is kimutatható a pozitív hatás. Fotó: Getty Images

„Az egészséges életmód nem egy cél, amit, ha elérünk, akkor kipipálhatjuk, és hátra dőlhetünk, ezt folyamatosan fenn kell tartanunk, és törekednünk kell rá. Mivel Európában elöregedő a társadalom, ezért nagyon fontos, hogy célul tűzzük ki az egészséges öregedést, vagyis az egészségben töltött életévek növelését” – teszi hozzá a szakember. A lépésszámok növelése három nagy betegségcsoport esetén hoz leginkább egészségnyereséget. A szív- és érrendszeri betegségek, köztük a szívinfarktus és a stroke kialakulásának kockázata 43 százalékkal alacsonyabb azok körében, akik naponta átlagosan 9500 lépést tesznek meg, a naponta csupán 3800 lépést tevőkhöz képest.

A daganatos betegségekkel kapcsolatban azt találták a kutatók, hogy ha kétezer lépéssel emeljük a lépésszámunkat, már az is csökkenti a daganatos betegségek kockázatát, illetve a saját lépésszám tíz százalékos emelésekor is megmutatkozik ez a csökkenő tendencia.

A demencia esetén pedig már ötezer lépésszám fölött csökken a betegség kialakulásának kockázata. Ez a védő hatás különösen meredeken emelkedik hatezer lépésig. Ezeken túlmenően a légúti megbetegedésekre, az alvásminőségre és a mentális jóllétre is jótékonyan hat a lépésszámok emelése, és tízezer lépés fölött jelentősen csökkennek a halálozási mutatók. A 60 éven felüliek esetében pedig a hatezres vagy efölötti lépésszámok már komoly egészségnyereséggel bírnak - hangsúlyozta a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.