Vas: nem csak a hiánya veszélyes

Nem csak a vas hiánya miatt kellene aggódnunk. Egy kutatás szerint ugyanis a túlzott vasfelhalmozódás is komoly bajt okozhat: felgyorsítja egy bizonyos típusú rák kialakulását.

Egy egészséges felnőtt szervezetében körülbelül 3-5 gramm vas van jelen, ami megfelel egy vasszögben lévő vas mennyiségének. Míg a vashiányt leginkább a vérszegénységgel kötik össze, sokan nem is sejtik, hogy a magas vasszint is gyakran összefüggésbe hozható betegségekkel, például a rákkal. A szervezet vasszintje ugyanis gyakran meghatározza, hogy az immunrendszer hogyan reagál a fertőzésekre. A makrofágoknak nevezett immunsejtek a bennük lévő vastartalom miatt elősegíthetik és gátolhatják is a daganatképződést.

vashiány, vasbevitel, vastöbblet, vas felhalmozódása, orvos, páciens, rák, daganat, vastagbélrák
A vashiány kezelése fontos, azonban a túlzott bevitel is komoly károkat okozhat. Fotó: Getty Images

Komoly bajt okoz a felesleges vas

Japán tudósok egy korábbi kutatása szerint a vas homeosztázisának zavara megváltoztathatja a szöveti funkciókat a szervezetben. A felesleges vas fokozza az immunsejtek gyulladásos válaszát, elősegíti a tumor növekedését, és hozzájárul a betegek közötti diagnosztikai eltérésekhez. A Journal of Clinical Investigation Insight című folyóiratban megjelent tanulmányból az is kiderült, hogy a túlzott vasfelhalmozódás felgyorsítja a vastagbélrák progresszióját.

A kutatók 204 olyan beteg daganatszöveti mintáit elemezték, akiknél I., II. vagy III. stádiumú vastagbélrákot diagnosztizáltak. A kutatás egyik érdekes megállapítása, hogy a tumort közvetve egy baktérium is aktiválhatja a vastagbélrákos betegek estében. Az eredmények együttesen azt mutatták, hogy a Fusobacterium nucleatum nevű baktérium arra készteti a makrofágokat, hogy vastagbélrákos pro-tumor sejtekké alakuljanak. De csak akkor, ha van elég vas a szervezetben – ennek hiányában a baktérium ugyanis kevésbé képes vastagbélrákot előidézni. Ez az eredmény megmagyarázza, hogy az alacsonyabb vasszinttel rendelkező betegek túlélési aránya miért volt jobb, mint a magas vasszintű társaiké.

Mutatjuk a vashiányos vérszegénység öt meglepő jelét.

Rizikótényezők és túlélési esélyek

A vastagbélrák világszerte a rákos megbetegedésekkel összefüggő halálozások második vezető oka. Bár a vastagbélrák kiváltó tényezője még nem ismert, vannak bizonyos rizikófaktorok, amelyek növelik a kockázatot. Ilyen például a betegség családi halmozódása és az idősebb életkor. A szakértők szerint lehetséges, hogy ezután a fusobacteriummal való fertőzöttséget is kockázati tényezőként kell számon tartani. Ezt a fertőzést egyébként korábban kapcsolatba hozták már a fekélyes vastagbélgyulladással, amely maga is lehet a vastagbélrák kockázati tényezője.

A kísérletek szerint mind a transzferrintelítettség magas szintje, mind a tumoron belüli vaslerakódások rontják a túlélési esélyeket vastagbélrák esetén. A folyamat azonban visszafelé is működik: ha tehát kevesebb a vas a szervezetben, nő a túlélési esély. Amikor ugyanis a kutatók eltávolították a vasat, akkor a makrofágokban jelentősen csökkent a tumor növekedését és progresszióját elősegítő fehérjetermelődés.

A kutatók reményei szerint eredményeik támogathatják a vastagbélrák új terápiás stratégiáinak és gyógyszereinek kifejlesztését. Ha valóban az említett baktérium tehető felelőssé a vastagbélrák kialakulásáért, akkor elképzelhető, hogy antibiotikumokkal idővel megelőzhetők vagy kezelhetők lesznek ezek a daganattípusok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!