Öt tanács a hasi zsírpárnák ellen

Ha már minden fogyókúrás csodaszert kipróbált, de a hasi zsírpárnáktól mégsem sikerült megszabadulnia, akkor érdemes inkább a tudományt segítségül hívni. Az alábbiakban öt, tényeken alapuló módszert vettünk sorra, amely bizonyítottan segít.

Kerüljük a cukrot és a cukros üdítőket!

A túl sok finomított cukor fogyasztásával megterheljük a májunkat, amely így kénytelen lesz a nem felhasznált szénhidrátokat zsírrá alakítani. Számtalan tanulmány kimutatta már, hogy a mértéktelen cukorfogyasztás, főként a nagy mennyiségű fruktózbevitel hasi zsír felhalmozódásához vezethet.

A folyékony cukor, azaz a cukros üdítők pedig még ártalmasabbak. A folyékony kalóriákat ugyanis agyunk nem úgy "regisztrálja", mint a szilárdakat, így ha cukros üdítőt iszunk, összességében több kalóriát viszünk be. Sőt vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a cukros üdítők fogyasztása a gyerekek esetében 60 százalékkal növeli az elhízás esélyét.

Fogyasszunk fehérjét a hasi zsír ellen!

Ha fogyásról van szó, a fehérje a legfontosabb makrotápanyag. Sőt nemcsak a fogyásban segít, hanem a visszahízást is megakadályozza, miután felhagytunk a fogyókúránkkal. Kutatások szerint arra kell törekednünk, hogy a bevitt kalóriák 25-30 százaléka fehérjéből álljon. Legjobb, ha étrendünkbe minél több növényi fehérjét beépítünk, például különféle hüvelyeseket, diót vagy éppen teljes kiőrlésű gabonát. Ha megfelelő mennyiségű fehérjét viszünk be, akkor szakértők szerint 60%-kal csökkenhet az éhségérzetünk, ez pedig segíthet akár 441 kalóriával is kevesebbet enni naponta.

Öt tanács a hasi zsírpárnák ellen
Öt tanács a hasi zsírpárnák ellen

Fogyasszunk kevesebb szénhidrátot!

Számos vizsgálat kimutatta már, hogy az alacsony szénhidráttartalmú diéták 2-3-szor nagyobb súlycsökkenést eredményeznek, mint az alacsony zsírtartalmú étrend. Olyan vizsgálatokat is lefolytattak, amelyekben összehasonlítottak alacsony szénhidráttartamú és alacsony zsírtartamú étrendeket, és kimutatták, hogy az alacsony szénhidráttartamú diéta kifejezetten a hasi zsírokat veszi célba.

Ha megfogadjuk a fenti tanácsot, és megfelelő mennyiségű fehérjét juttatunk szervezetünkbe, akkor már az is nagyon hatásos lehet, ha csak a finomított szénhidrátokról (például a fehér kenyérről, a tésztákról stb.) mondunk le.

Eleinte csak a nadrágot érezzük szűkebbnek, aztán a blúzok is feszülnek, majd megjelennek az első úszógumik... A súlygyarapodás folyamatát érdemes még csírájában elfojtani, mert minél jobban domborodik a hasunk, annál nagyobb kockázatnak tesszük ki egész szervezetünket. Részletekért kattintson !

Együnk rostban gazdag élelmiszereket!

Segítségünkre lehetnek a viszkózus vagy vízben oldódó rostok, amelyek zselészerű anyagot alkotnak a gyomorban, hatására pedig a tápanyagok lassabban szívódnak fel és kerülnek a véráramba. Ezáltal egyenletesebbé válik az inzulinelválasztás, amely a vérben lévő cukor szállításában játszik szerepet. Ez különösen a cukorbetegek számára fontos, de egészséges emberekben is gátolja a hirtelen vércukoremelkedést, valamint hosszabban tartó teltségérzetet okoz.

Egy tanulmány kimutatta, hogy napi 14 gramm rost 10%-kal csökkenti a kalóriabevitelt, és 2 kg fogyást eredményezett 4 hónap alatt. Annak érdekében, hogy megfelelő mennyiségű rostot juttassunk szervezetünkbe, fogyasszunk minél több növényi élelmiszert: zöldséget, gyümölcsöt, hüvelyeseket.

A testmozgásról se feledkezzünk meg!

Jó, ha a mozgást beépítjük mindennapjainkba, hiszen az egészséges, hosszú élet egyik fontos hozzávalója. A rendszeres sportnak számos egészségügyi előnye van: természetesen a hasi zsírpárnák is eltűnhetnek általa.

Fontos azonban, hogy ne kizárólag hasgyakorlatokra koncentráljunk. Egy tanulmány eredménye szerint ugyanis a 6 hetes hasgyakorlat csak a hasizmokra van hatással, az izmokat elfedő párnácskákra viszont nincs.

Az aerob testmozgás viszont (például gyaloglás, futás, úszás) bizonyítottan hatásos a hasi zsírmennyiség csökkentésében.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!