A hasi elhízás veszélyei

Eleinte csak a nadrágot érezzük szűkebbnek, aztán a blúzok is feszülnek, majd megjelennek az első úszógumik... A súlygyarapodás folyamatát érdemes még csírájában elfojtani, mert minél jobban domborodik a hasunk, annál nagyobb kockázatnak tesszük ki egész szervezetünket.

A pluszkilóknak persze senki nem örül, de a kisebb súlyingadozások életünk velejárói - stresszes időszakokban, a téli hónapokban, szerelmi bánat esetén, vagy éppen a nagy érzelmek fellángolásakor is előfordulhat, hogy kicsit többet mutat a mérleg. De akkor honnan lehet tudni, hogy nem a szokásos egy-két kiló plusszal van dolgunk? - A súlygyarapodás legfőbb okozója, ha tartósan pozitív az energiaegyenletünk, vagyis több energiát viszünk be, mint amennyit szervezetünk felhasznál.

A testtömegindex (BMI) segítségével otthon is bárki egyszerűen kiszámolhatja és nyomon követheti, hogy a normál tápláltsági kategóriába esik, netán túlsúlyos vagy elhízott. Ehhez a kilogrammban mért testtömegünket kell elosztani a méterben mért testmagasságunk négyzetével - magyarázza dr. Gajdács Ágnes obezitológus szakorvos. Mint megtudtuk, a manapság igen elterjedt "nyugati életmód", azaz az egészségtelen táplálkozási szokások, az inaktív, ülő életvitel, a sok stressz és az alváshiány mind elősegítik a hízást, azt azonban, hogy a felszedett kilók végül hol kötnek ki, elsősorban a genetika és a hormonális hatások befolyásolják.

- Normál testsúly mellett is megfigyelhető, hogy kinek melyik testrészére raktározódik a zsírfelesleg, ami leggyakrabban a has területe. Két szintén nagyon egyszerűen elvégezhető méréssel járhatunk utána, hogy mi is a hasunkra hízunk-e. Az egyik mutató a haskörfogat (a csípő és a bordák közt félúton mért érték), ami nők esetében 80 cm alatt, míg férfiaknál 94 cm alatt tekinthető jónak. A másik mutató a derék-csípő hányados, ami egyben a testalkatunk megítélésében is segít. Ehhez a haskörfogatunkat kell elosztani a csípőkörfogatunkkal, ami nők esetében 0,85, férfiaknál pedig 0,9 fölött jelez hasi típusú zsírlerakódást.

A hasi elhízástól nehezebb megszabadulni

A hasi elhízástól nehezebb megszabadulni

Nem csak esztétikai probléma

A köznyelvben csak sörhasként emlegetett hasi elhízás nem csak az öltözködést nehezíti meg, és bár a hölgyek legtöbbször a tükörben viszontlátott alakjukkal elégedetlenek, a hasi zsírpárnák ennél jóval nagyobb veszélyeket rejtegetnek a szervezet egészére nézve.

- A hasi zsírfelesleg kiemelten növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, így hajlamosíthat magas vérnyomásra, szívpanaszokra, agyvérzésre, de ugyanígy hozzájárulhat a szénhidrát-anyagcserezavarok, a magas koleszterinszint és az epebetegségek kialakulásához. A hasüregi, úgynevezett zsigeri (viszcerális) zsírfelhalmozódás ezen túl légzési és alvászavarokat, vizelettartási panaszokat és meddőségi problémákat okozhat. Az alma típusú elhízás bizonyítottan kapcsolatban hozható továbbá egyes daganatos betegségekkel, így például a nyelőcső-, máj-, epehólyag-, vékony- és vastagbélrákkal, valamint a prosztata- és (menopauza után különösen) emlőrák kockázatát is fokozza - árulja el szakértőnk.

Könnyen jön, nehezen megy

A felsorolt rizikók testsúlycsökkenéssel szerencsére mérsékelhetők, ám a makacsul ragaszkodó zsírpárnák miatt a fogyás jól összeállított diéta és rendszeres testmozgás mellett sem mindig egyszerű. - A fogyókúra általános hatást gyakorol a szervezetre, vagyis hiába szeretnénk célzottan a hastájéki plusztól megszabadulni, a bőr alatti zsírréteg (ami a hosszú távú zsírraktározás helye) csak akkor kezd eltűnni, ha már minden más helyről leadtuk a felesleget. A jó hír azonban, hogy az egészségügyi kockázatokat tekintve rizikósabb hasüregen belüli zsírtömeg a táplálkozás megváltoztatásával hatékonyan csökkenthető - hívja fel a figyelmet dr. Gajdács Ágnes.

Vagyis hiába a sorozatokban végzett hasizomgyakorlatok, pusztán ezektől még nem lesz laposabb hasunk, legfeljebb edzett hasizmaink a zsírraktárak alatt. Szakértőnk szerint a hasi zsírpárnák eltüntetésére helyi megoldást kell keresni, ilyen például az elektrolipolízis, melynek segítségével célzottan szabadulhatunk meg a problémás zsírraktáraktól.

Ha már minden fogyókúrás csodaszert kipróbált, de a hasi zsírpárnáktól mégsem sikerült megszabadulnia, akkor érdemes inkább a tudományt segítségül hívni. Az alábbiakban öt, tényeken alapuló módszert vettünk sorra, amely bizonyítottan segít. Részletekért kattintson !

Határértékek

Támad a stresszpocak

Nem véletlen, hogy a különösen stresszes időszakokban , például egyre tornyosuló munkahelyi feladatok vagy párkapcsolati zűrök idején megnő a nassolási vágyunk. A feszültség okozta magasabb kalóriabevitel kutatások szerint evolúciós mintáinkra vezethető vissza - stresszhelyzetben a szervezet "vészhelyzeti" üzemmódba kapcsol és tartalékolni kezd, ezért az ilyenkor felszabaduló hormonok miatt megnő az étvágyunk. És hogy miért pont a hasra vándorolnak a pluszkilók? Mert így tudnak a legközelebb helyezkedni a májhoz, ahonnan a szervezet szükség esetén a leggyorsabban képes felhasználható energiává alakítani a zsírraktárokat.

Hasi elhízás = depresszió?

Egy holland kutatás arra a meglepő eredményre jutott, hogy a zsigeri zsírfelesleg hajlamosíthat a depresszióra . Az öt éven át folyó kutatás végére a vizsgált, testtömegindexük alapján túlsúlyos, illetve elhízott alanyok 40 százalékánál jelentkeztek depressziós tünetek. Ennek oka valószínűleg a hormonháztartás megváltozásában keresendő, a depresszióval járó magasabb kortizolszint ugyanis aktiválja a hízásért felelős hormonokat, miközben akadályozza a hasüregen belüli zsírraktárak leadását.

Tudta-e? Míg a férfiak közel 100 százaléka hajlamos a hasi zsírgyarapodásra, a nőknek mindössze egyharmada tartozik ebbe a kategóriába. A hölgyek maradék kétharmada azonban a menopauza közeledtével "csoportváltóvá" válik, és a 35-36. életévük után nekik is számolniuk kell a hastájékon megjelenő párnácskákkal. Nők Lapja Egészség

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól, estétől az északkeleti tájakon számíthatunk egyre több helyen erős, esetleg viharos lökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.