Meglepő hatása van, ha elveszítjük néhány fogunkat

Akiknek több fogukat sikerül megőrizniük idősebb korukra, azok olyan hétköznapi teendőkben is jobban teljesítenek, mint például a főzés vagy a házimunka.

Az egészséges fogazat testünk egészére jó hatással van, hozzájárul a megfelelő emésztéshez és az immunrendszer működéséhez is. Ennél jóval meglepőbb összefüggésekre világított azonban rá egy friss tanulmány, mely szerint már néhány fog hiányában is rosszabbul teljesítünk teljesen hétköznapi feladatokban.

A szabálytalan fogsor veszélyes lehet A fogszabályzó hordása a felnőttek és a gyerekek számára sem túl vonzó gondolat. Sokszor okoz kényelmetlenséget, nem is feltétlenül esztétikus, mégis senkinek sem javasolt, hogy hanyagolja. A csálé fogak vagy a túl mély harapás ugyanis nemcsak azért probléma, mert nem mutat jól, hanem azért is, mert nagyon komoly egészségügyi kockázatai vannak - olyanok, amelyeknek semmi köze nincs a szánkhoz. Kattintson a részletekért!

Már néhány fog elvesztésének is komoly hatása lehet

Korábbi tanulmányok már kimutattak összefüggést a fogvesztés, illetve bizonyos képességek romlása között, a kapcsolat pontos okait azonban ez idáig nem sikerült feltárni. Részben erre is tettek kísérletet brit és japán kutatók: a Journal of American Geriatrics Society folyóiratban megjelent tanulmányukban 5631 felnőtt egészségügyi adatait elemezték ki. Főképp arra voltak kíváncsiak, hogy a fogvesztés hogyan befolyásolja az embereket a hétköznapi teendőik ellátásában. Hogy ténylegesen a fogak elvesztésének hatásait vizsgálják, a kutatók olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a résztvevők egészsége, társadalmi-gazdasági helyzete és iskolázottsága.

A fogazat az egészségünkre is komoly hatással van. Fotó: Getty Images
A fogazat az egészségünkre is komoly hatással van. Fotó: Getty Images

A vizsgálat során megvizsgálták a résztvevők fogazatát, majd felmérték a képességeiket a mindennapi életben megszokott tevékenységek során. Olyan, teljesen egyszerűnek tűnő képességeket vizsgáltak, mint például egy telefonbeszélgetés lebonyolítása, egy ebéd elkészítése, a ház körüli munkák elvégzése. A kutatók szerint nemcsak az összetett feladatoknál, de már ezeknél a hétköznapi tevékenységeknél is hátrányba kerülnek azok az emberek, akik kevesebb fogukat tudták megőrizni.

Az eredmények szerint azoknak az idősebb embereknek, akik csupán tíz fogukat őrizték meg, 30 százalékkal nagyobb valószínűséggel vannak nehézségeik a mindennapi ügyek intézése terén, például a bevásárlásban vagy a ház körüli teendők ellátásában, mint azoknak, akik 20 természetes (azaz nem utólag beültetett) foggal is rendelkeznek.

A kutatócsoport szerint a fogvesztésnek számos negatív hatása van az egészségünkre és az életvitelünkre is, korábbi kutatások már igazolták, hogy komoly betegségek kialakulásában is szerepet játszhat a fogazat állapota. Sok esetben a nem megfelelő, egészségtelen táplálkozásra vezethető vissza a fogak elvesztése, amely szintén olyan betegségeket eredményezhet, ami megnehezítheti a mindennapjainkat. Emellett a rossz fogazat a szociális interakciókat sem segíti, ami szintén rontja az életminőséget.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra