Nagyon káros a túl sok fehérje a középkorúaknak

Nemcsak arra kell figyelnünk, mennyi kalóriát viszünk be a szervezetünkbe, hanem azt is, honnan jönnek azok a kalóriák. A túl sok fehérje például árthat az egészségnek, legalábbis a középkorúaknál.

Az elméletet két nemrég megjelent, egymástól független kutatás is bizonyította.

Valter Longo, a University of Southern California élettartammal foglalkozó professzora csapatával kimutatta, hogy a magas fehérjetartalmú étrend megnövelte a daganatos betegségek és a cukorbetegség kialakulásának esélyét a középkorúaknál. A veszélyt valamivel csökkentette, ha a növényi fehérjéket részesítették előnyben az állati fehérjékkel szemben. Ugyanakkor, az idősebbeknek jót tett, ha több fehérjét fogyasztottak.

Longo professzor és kollégái 6800 amerikai felnőtt adatait elemezték. Az alanyok egy nagyszabású, egészséggel és táplálkozással kapcsolatos kutatásban vettek részt. A kutatók úgy találták, hogy a magas állatifehérje-tartalmú diétát (az összkalória-bevitel minimum 20 százaléka) követő, ötven év felettiek négyszer akkora eséllyel lettek cukorbetegek vagy rákosak, mint azok, akik kevesebb fehérjét fogyasztottak, vagy a fehérje nagyobb részben növényi eredetű volt. A 65 év felettiek esetén azonban épp az ellenkezője volt megfigyelhető: a magas fehérjetartalmú étrend a daganatos betegségek okozta halálozást mintegy 60 százalékkal csökkentette.

"A túl sok fehérje fogyasztása legalább olyan veszélyeket rejt magában, mintha valaki dohányozna" - mondta Longo.

A szakemberek szerint a jelenség kulcsa a az IGF-1 nevű növekedési hormonbanfaktorban keresendő. A növekedés hormonok szintje az öregedés során lecsökken, mint ahogy csökken a szervezet azon képessége is, hogy a fehérjét feldolgozza.

Veszélyes lehet a magas fehérjetartalmú étrend is (Fotó: Europress)

Stephen Simpson, a University of Sydney professzora kutatócsoportjával állatkísérleteken keresztül bizonyította, hogy a több szénhidrátot és kevesebb proteint tartalmazó étrend az, ami a leghosszabb élettartamhoz köthető. Simpsonék 25 különböző étrendet próbáltak ki több száz egéren, és úgy találták, hogy a magas fehérje-alacsony szénhidrát kombináció ugyan csökkent testzsírszinttel jár együtt, de az egerek hamarabb pusztultak el és a kardiovaszkuláris egészségük sem volt olyan jó, mint társaiknak, akik kevesebb fehérjét és több szénhidrátot ettek.

Mindkét kutatás eredményeiről a című szaklapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.