Psziché
Alrovatok
Nem bölcsőde, de imádják az anyák
Egy látszólag "semmittevésen" alapuló klub segíthet azoknak az anyáknak (és apáknak), akik a modern világ egyik legalattomosabb kihívásával néznek szembe. Azzal, hogy a természetes kisközösségek megszűnésével gyermekük születése után egyedül maradnak otthon.
Súlyos lelki problémák testi tünetei
Mens sana in corpore sano, azaz ép testben ép lélek. De kijelenthető-e, hogy a beteg lélek beteg testet eredményez? Ismert ugyanis, hogy a tüneteket produkáló beteg vizsgálata nem tár fel kóros testi elváltozást, s a bajok kezelésének helyét a lelkében találják meg.
"Beszélni kell az elmondhatatlanról"
A terrorcselekmények a túlélőkben okoznak mentális problémákat, a tartósan diktatúrában élők pedig még leszármazottaikba is továbbörökítik a stresszt, a traumát - erről is szó esett egy május végi budapesti konferencián. Ráadásul a tartós munkanélküliség is beindíthat olyan mentális folyamatokat, amelyek végeredménye erőszak lehet.
Az éjszakai mobilozás következménye
A késő éjszakába nyúló mobiltelefon-használat károsíthatja a kamaszok mentális egészségét - állapította meg egy ausztrál tanulmány. A Murdoch Egyetem és a Griffith Egyetem szakemberei a témában készített eddigi leghosszabb idejű vizsgálatra alapozták megállapításaikat.
"Meg kell nyitni az elmegyógyintézeteket"
Részben a társadalom generálja a mentális problémákat, ezért a megoldásról is a közösségnek kell gondoskodnia. A pszichiátriai kezelésre szorulókat lehetőleg a családjuk, barátaik közé (vissza)integrálva, kisebb közösségekbe illeszkedve kell ellátni - hangzott el a konferencián, amelyet immár tizennegyedszer rendeztek meg Budapesten.
Mennyire veszélyesek a nyugtatók?
Az altatók és nyugtatók jelentős fejlődésen mentek keresztül az elmúlt évszázadban, és bár szedésük a legtöbb ember számára már nem jár komolyabb mellékhatással, a legális gyógyszerekkel való visszaélés még mindig komoly gondot jelent. Mennyire lehetnek veszélyesek a mai készítmények?
Az Alföld és a főváros tágabb térsége felől tovább terjeszkedik a köd, illetve a rétegfelhőzet - akár tartós, sűrű köd is képződhet -, ugyanakkor főleg az északkeleti harmadban továbbra is derült marad az idő, emellett a Nyugat-Dunántúl egyes részein is tartósan kiderülhet az ég. A borult részeken ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat. A keleties szél gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -14 és 0 fok közé csökken a hőmérséklet, -10 fok alatti értékeket a derült északkeleti tájakon mérhetünk. Kora reggel általában -6 és -1 fok között alakul a hőmérséklet, de a tartósan derült tájakon ennél jóval hidegebb lehet - a szélvédett északkeleti tájakon akár -20 fok közelébe hűlhet a levegő. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.