A London környékén élő színes bőrű lakosság körében az átlagosnál 2,5-szer gyakoribb a skizofrénia előfordulása - ha olyan környezetben élnek, ahol a szomszédság hasonló származású. Ám ha a szomszédság "fehérekből" áll, a színes bőrűek körében a skizofrénia négyszer gyakoribbá válik. Tehát a környezet felerősítheti a mentális problémákat - derült ki Harangozó Judit pszichiáter előadásából. A Semmelweis Egyetem Közösségi Pszichiátriai Centrumának főorvosa a Dívány a Dunán című konferencián beszélt, amelyet a nizzai Jean-Yves Feberey pszichiáter és a francia Association Piotr Tchaadaev szervez a budapesti Francia Intézet és az Olasz Kulturális Intézet támogatásával.
A konferencián egyértelművé vált, hogy a társadalom hat olyan mentális problémákra is, amelyekről sokan nem gondolnák, hogy szociális összetevői lehetnek. (Persze, nem kizárólagos hatásról van szó.) Ezért a felszólalók egy része a problémák megoldását is részben a közösség segítségével képzeli el.
Pszicho-Disneyland?
Az idei rendezvényen a legnagyobb érdeklődést egy szlovén professzor keltette, aki egyfajta "Pszicho-Disneylandről" beszélt. Vito Flakert, a Ljubljanai Egyetem tanárát, társadalomtudóst és pszichológust a konferencia után kérdeztük koncepciójáról. Pszicho-Disneyland alatt azt érti, hogy a pszichológusok és pszichiáterek mesterséges környezetbe helyezik pácienseiket. Így nem az adott személy speciális problémáit oldják meg, hanem újakat kreálnak. Teljesen művi környezetben, egyfajta Disneylandben találják magukat a páciensek, ami éppen az addiktológiai eseteknél különösen súlyos probléma. Fontos tehát, hogy a mentális problémákkal küszködők ne egy kevéssé racionális pszichológiai utópiában érezzék magukat.
Flaker gondolatait - bár a szlovén kutatónak nem volt tudomása a gödi esetről - a legutóbbi hetek magyarországi fejleményei, a gödi speciális otthonról kialakult viták is aktuálissá teszik.
Közösségi megoldás kell a közösség által keltett problémákra
Flaker hangsúlyozta, hogy a mentális problémák kezelésében a közösségnek egyre nagyobb szerepet kell játszania, hiszen részben a közösség által is kreált problémákról van szó.
A professzor az olasz Franco Basaglia alapján az úgynevezett dezinstitucionalista iskolát követi, azaz a "totális intézmények" közé sorolt zárt elmegyógyintézetek (amelyek a napi tevékenységeket "totálisan" szabályozzák) felszámolását javasolja. Szerinte lehetőleg családban vagy kisebb közösségekben kell a mentális problémákat kezelni.
Flaker szerint a "totális" elmegyógyintézetek megszüntetésével, az intézmények megnyitásával - ahogy Basaglia városában, Triesztben tapasztalták évtizedekkel ezelőtt - csökkent az erőszak, a halálesetek és az öngyilkosságok száma. A mentális problémákkal küszködők egyébként sem követnek el több bűncselekményt a statisztikák szerint, mint az átlagnépesség, viszont 6-9-szer gyakrabban válnak áldozattá. Ezért fontos az állandó felügyelet vagy akár az elektronikus eszközökkel való ellenőrzés, véli a professzor.
A mentális problémákkal küszködőket Flaker szerint nem szabad embertelenül, "tárgyként", kezelni, és gondoskodni kell arról, hogy szükségleteiknek megfelelő ellátást kapjanak. A szükségletek jelentősen eltérnek: van, akinek lakás kell, másoknak fedél és kezelés is, megint másoknak csak gondoskodás. Például egy ember, aki segít elintézni ügyes-bajos dolgaikat. A személyes igények alapján kell átszervezni a szociális és egészségügyi ellátórendszert: Szlovéniában ez a folyamat már a hatvanas évek végén elkezdődött, ám félúton megakadt. Így a rászorulók 40 százalékát látják el csak intézményen kívül.
Német példa a kényszergyógykezelés csökkentésére
A németországi Heidenheimi Klinikáról érkezett Martin Zinklerre (és a német egészségügyre is) hatottak az olasz Basaglia gondolatai. Zinkler elmondta, hogy náluk vannak ugyan fizikailag korlátozott - például ágyhoz kötözött - betegek a klinikán, hiszen állami intézményként rendőrség által beszállított páciensekkel is foglalkozniuk kell, ám igyekeznek a gyógyszeres kényszerkezelést csökkenteni.
Ennek következtében a németországi 2-8 százalékos arány helyett náluk 0,7 százalékra csökkent az ilyen esetek előfordulása. Előadása után lapunknak elmondta, hogy ez a 0,7 százalékos arány az erős nyugtatószerek alkalmazását jelenti elsősorban. Hozzátette, hogy ez a kényszerkezelésre vonatkozik, beleegyezés esetén ennél nagyobb arányban kapnak ilyen szereket a rászorulók.
Mindemellett ugyanúgy, ahogy Flaker, a pszichiáterként dolgozó Zinkler is hangsúlyozta (Basagliára hivatkozva), hogy amikor egy beteg megkérdezi az orvosát, hogy mikor mehet haza, akkor az orvosnak dialógust kell kezdeményeznie, amelyben partneri viszonyban vannak egymással, és a beteg nem a "beszélgetés tárgya", hanem az egyik "alanya".
