Egyre többen halnak meg heroin miatt

Már harmadik egymást követő éve emelkedik a kábítószer-túladagolás okozta halálozások száma Európában, az esetek többsége a heroinhoz vagy annak metabolitjaihoz köthető.

A jelenségre az Európai Unió drogügynöksége (EMCDDA) éves jelentésében hívta fel a figyelmet. Az értékelés szerint 2015-ben 8441 ember vesztette életét túladagolás következtében a vizsgált országokban (az EU tagállamai mellett Norvégiában és Törökországban) a 2014-es 7950-nel szemben. Egy korábbi jelentés 2013-ra óvatos becslés alapján legalább 6100-ra tette a halálos áldozatok számát.

A túladagolás okozta halálozások csaknem felét Nagy-Britanniában és Németországban regisztrálták. Az esetek 81 százalékában mutattak ki opioidokat, az áldozatok több mint háromnegyede férfi volt.

Ha létezik "biztonságos" kábítószer, akkor az a hallucinogén varázsgomba - ezt állítja legalábbis a legújabb kutatás. A témáról további információkat itt tudhat meg!

Ismét nőtt a heroinhasználók száma

A halálesetek számának emelkedése egyebek mellett annak a számlájára írható, hogy az utóbbi években jelentősen nőtt a heroin tisztasága, az ára viszont csökkent. Az új heroinhasználó kliensek száma a 2007-es 56 ezer fős csúcsról 2013-ban kevesebb mint felére, 23 ezerre esett vissza, majd 2015-ben 29 ezerre nőtt.

"Több mint 93 millió európai próbált ki tiltott kábítószert az életében. A drogok továbbra is nagy kihívást jelentenek az európai társadalmak számára" - közölte Dimitrisz Avramopulosz uniós belügyi biztos a jelentés bemutatása alkalmából rendezett brüsszeli sajtótájékoztatón.

Több a férfi

A férfiak körében gyakoribb a kábítószerek kipróbálása (56,8 millió), mint a nőknél (36,8 millió). A leggyakrabban kipróbált kábítószer egyértelműen a kannabisz (87,9 millió), ezt követi a kokain (17,5 millió), az MDMA (14 millió) és az amfetaminszármazékok (12,6 millió).

Napjainkban az európai droghasználat több szert foglal magában, mint korábban, általános a politoxikománia. Bár a heroin és más opioidok használata viszonylag ritka, még mindig ezekhez a szerekhez köthetőek az ártalmasabb alkalmazási formák, például az intravénás kábítószer-használat. Ennek kapcsán ugyanakkor a szakemberek tudatták: az injektálás hosszú távú tendenciája összességében továbbra is csökkenő.

A dizájnerdrogok továbbra is népszerűek

A jelentésben felhívták a figyelmet az új pszichoaktív anyagok veszélyeire, és arról számoltak be, hogy 2016-ban átlagosan hetente egy új kábítószerről érkezett bejelentés az EU-ban, az újonnan felismert anyagok száma (66) azonban alacsonyabb, mint a korábbi években, bár hasonló a 2012-es és 2013-as adatokhoz.

2016-ban átlagosan hetente egy új kábítószerről érkezett bejelentés
2016-ban átlagosan hetente egy új kábítószerről érkezett bejelentés

Az EMCDDA leszögezte: ez nem jelenti azt, hogy csökkent volna az új pszichoaktív anyagok általános hozzáférhetősége, még ha lassul is az új szerek bevezetésének üteme. Kiemelték, hogy Európában összesen 620 ilyen, gyakran nyíltan, az interneten árult anyagot tartanak számon, amelynek jelentős része Kínából származik.

A legtöbb bűncselekmény a kannabiszhoz kapcsolódik

A 2015-ben bejelentett kábítószer-bűncselekmények becsült száma 1,5 millió volt az Európai Unióban, amelyek többsége (57 százaléka) kannabisz használatához vagy birtoklásához kapcsolódott, körülbelül egymillió elkövetővel. A bejelentett bűncselekmények száma 2006 és 2015 között közel egyharmadával növekedett.

Évente mintegy egymillió esetben foglalnak le tiltott kábítószereket, ez legtöbb esetben a szerhasználóktól elkobzott kis mennyiségeket jelent. A leggyakrabban lefoglalt kábítószer a kannabisz, amely a lefoglalások több mint 70 százalékát teszi ki. A kokain áll a második helyen, ezután következnek az amfetaminszármazékok, a heroin és az MDMA.

Óvatos becslések szerint a drogok kiskereskedelmi piacának értéke 2013-ban 24 milliárd eurót tett ki az unióban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!