Hogyan lehet elmondani az elmondhatatlant, hogyan lehet feldolgozni azt a traumát, amelyet a tavalyi francia nemzeti ünnepen, Nizzában elkövetett kamionos terrortámadás túlélői átéltek? Erről tartott előadást Claire Ruiz, aki a dél-franciaországi Pierrefeu-du-Var pszichiátriai kórházában dolgozik. Ruiz azon a május végi konferencián (Dívány a Dunán) vett részt Budapesten, amelyen külföldi és hazai pszichiáterek, pszichológusok és pszichoterapeuták vitatták meg többek között a traumatizált páciensek kezelési lehetőségeit.
Ahogy előadása után Ruiz lapunknak elmondta, nem önmagukban a szavak segítenek (jóllehet a szavakról sokat beszélt az előadó), hanem hogy a szavak által kapcsolatba kerül az áldozat a valósággal, illetve környezetével, barátaival, családtagjaival, vagy esetleg pszichoterapeutájával. A trauma , a terrortámadás ugyanis gyakorlatilag kiszakítja "normál" életéből az áldozatot, megszakítja társadalmi kapcsolatait, megingatja identitását. "Az alany eltűnik a traumában, úgy érzi, nem is ember már, felmorzsolja őt a trauma" - foglalta össze a francia specialista.
A pszichoterápia lényege ilyenkor, hogy ha az áldozat mégiscsak beszélni tud az "elmondhatatlanról", akkor újra kapcsolatba lép a múlttal, azzal, ami volt (és a jövővel, ami lesz ). A múlt azért fontos, mert meg kell találnia újra, ami az identitását jelentette, és ezáltal a jelenhez is jobban kapcsolódik, sőt lassanként a jövőjére is gondolhat.
Így lépésről lépésre jut vissza önmaga identitásához, újra megteremti, amit a trauma elvett - folytatta. A szavak szimbolikus ereje sokat számít ilyenkor: a metaforák segítenek elsőként - a pusztulás, a megsemmisülés leírására. A metafora segít a "ki nem mondható kimondásában". A hasonlatok is segítenek - egy későbbi fázisban -, ekkor már egyre többet beszél a páciens. És persze a trauma elmondása igényel valakit, akinek el lehet mondani - hívta fel a pszichoterapeuták fontosságára is a figyelmet a szakember.
Transzgenerációs traumák
Transzgenerációs traumákról beszélt a konferencián Harangozó Judit, a Semmelweis Egyetem Közösségi Pszichiátriai Centrumának főorvosa. Harangozó kezelt olyan személyt, akinek a családja, pontosabban felmenőinek két különböző ága két teljesen különböző totalitárius diktatúrából származott. A felmenők - ezt Harangozó előadásában statisztikákkal és tudományos kutatások eredményeivel is alátámasztotta - leszármazottaikba képesek átörökíteni a stresszt, a traumát. Akár három generáción keresztül is érvényesülhetnek ezek a negatív hatások.
A konkrét esetben és más pácienseknél is Harangozó nem egyszerűen a beszéltetést tartja célravezető módszernek a trauma feldolgozására, hanem az általa kifejlesztett módszer alapján érzelmek átélését próbálta elérni. Ha sikerül a páciensben érzelmeket kelteni, ha sikerül a trauma által okozott közömbös állapotból kimozdítani, ha sír, ha nevet, vagy akár csak káromkodik - nos, ezek már egy-egy lépést jelentenek a feldolgozás felé. Természetesen a beszélgetés ilyenkor sem mellőzhető, és az érzelmek átélése sem azt jelenti, hogy állandóan sírni vagy káromkodnia kell valakinek, de az egyszeri vagy néhányszori átélés segíthet a trauma feldolgozásában.
A főorvos ennek élettani hátterét is elmagyarázta: trauma esetén az agyban a fejlettebb központ, a hippokampusz működése gátolt, és szerepét egy alacsonyabb szintű szabályozórendszer veszi át (az amigdala irányításával, ami főleg az állatvilágban megszokott jelenség). A stressz, a sokk miatt az érintett személy háromféle leegyszerűsített viselkedést mutat: harc, menekülés vagy megmerevedés. A pszichiáter feladata, hogy újra "bekapcsolja" a hippokampusz általi vezérlést az agyban, és az amigdala helyett a fejlettebb agyi központ szerepét erősítse. Erre fejlesztette ki Harangozó az érzelmek felébresztésén és átélésén alapuló pszichoterápiás módszerét.
