Psziché
Alrovatok
"Anyósomat láttam az ízléstelen szőnyegben"
Szinte kódolt előítéletekkel kell megküzdenünk, amikor anyaszerepünk mellé megkapjuk az anyósét is. De nem muszáj el is játszani a rémes figurát. Pszichológus szakértő foglalta össze, mire vigyázzunk, ha háborúskodás helyett békét akarunk a családban.
"Csak a nyomor marad változatlan"
Tízezres tömeget érint itthon a dizájnerdrog-használat, a segítőszervezeteknek azonban nincsenek megfelelő eszközeik a probléma megoldására - mondta Dávid Ferenc deviancia-szociológus, a Kék Pont Alapítvány projektkoordinátora. Szerinte döbbenetesen elszabadult a drogprobléma itthon.
A félrelépés jobban fájt, mint az, hogy megerőszakolták
Egy párkapcsolatban számtalan olyan nehézséggel találkozunk, amely próbára teszik érzelmeink erősségét - nem véletlenül mondják azt, hogy nehezebb megtartani valakit, mint megszerezni. A leggyakoribb problémák egyike a féltékenység, pontosabban az, ha a zöld szemű szörnyeteg túlságosan eluralkodik az egyik félen, erre ugyanis rámehet a románc. Miben gyökerezik a kóros féltékenység, hogy lehet leküzdeni és milyen következményei lehetnek, ha nem kezelik? Szakembereket kérdeztünk.
Váláshoz vezethetnek ezek a szokások
Amikor két ember összeházasodik, megfogadják, hogy életük végéig kitartanak egymás mellett. Sajnos azonban a legtöbben megszegik az ígéretüket, és néhány év, évtized múlva elválnak. Bár általánosítani nem lehet, hiszen minden házasság más és más, vannak bizonyos szokások, viselkedésmódok, amelyek azt jelezhetik, hogy a frigy nem örökre fog szólni. Mutatjuk, melyek ezek.
Magyarországon ennyire jó gyereknek lenni
Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) legfrissebb jelentése szerint Magyarország a tizenötödik helyen áll a 41 európai uniós és OECD-országot a gyermekek mentális és fizikai egészsége, tudományos ismeretei és szociális készségei szerint rangsoroló listán.
Orbáncfűvel a szezonális depresszió ellen (x)
A napok lassan, de biztosan egyre rövidebbek lesznek, miközben a természet is készül nyugovóra térni. Az évszakok változásában persze semmi meglepő nincs - vannak azonban, nem is kevesen, akiket ez az időszak a kelleténél is jobban megvisel. Az úgynevezett szezonális depresszió az őszi-téli hónapok tipikus betegsége, amelyet más hangulatzavarhoz hasonlóan bizony kezelni kell. Jó hír, hogy létezik természetes segítség a problémára.
Északkeleten is beborul az ég. Északnyugat, nyugat felől egyre több helyen várható havazás, amelyet délnyugati, nyugati irányból egyre nagyobb területen vált ónos eső, fagyott eső, majd délnyugaton néhol eső. A havazás-ónos eső határvonala reggel nagyjából a Duna vonalának közelébe érhet. Tartósabb ónos eső a Dunántúl északnyugati, északi részein eshet! A délies szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.A minimum-hőmérséklet általában -10 és -2 fok között alakul, ennél hidegebb a keleti harmadban valószínű, ahol helyenként előfordulhatnak -20 fok körüli értékek, de hajnalra arrafelé is elkezd enyhülni az idő. Az érkező melegfront hatására az arra érzékenyek körében kellemetlen orvosmeteorológiai panaszok jelentkezhetnek.