Ha a depresszió szóba kerül, legtöbbünknek egy magába forduló, állandóan rosszkedvű ember képe ugrik be. A szó általános használata is jelentősen degradálta ezt a súlyos hangulatzavart, hiszen az is depressziósnak mondja magát, akinek egy rosszabb nap a kedvét szegte vagy bármi más okból nyomott a hangulata. Ennél azonban sokkal összetettebb problémáról van szó. A lelki betegség - melynek tünetei korántsem annyira egyértelműek - olyan embereket is érinthet, akik gyakran mosolyognak és látszólag semmilyen segítségre nem szorulnak.
Magyarországon a lakosság nagyjából 15 százalékát érinti kisebb-nagyobb mértékben a depresszió, legnagyobb arányban a tinédzserek, illetve a 45-50 év körüliek szenvednek tőle. Előbbieket a felnőtté válással járó hormonális hatások , illetve az iskolai és szülői oldalról is fokozódó elvárások miatti teljesítési kényszer roppanthatja meg, míg az idősebbek körében a motiválatlanság, az életcélok elvesztése, illetve a magány lehetnek a főbb kiváltó tényezők.
Az őszi-téli hónapokban a tünetek súlyosbodhatnak, hiszen rövidülnek a nappalok, kevesebb a napfény, és a borongós idő is rányomja bélyegét hangulatunkra. Szezonális depressziónak is nevezzük az ilyenkor érzett lehangoltságot, amelyre még a rossz idő miatti bezártság és a vitaminhiány is ráerősít. A tél közeledtével ugyanis nemcsak a napsütéses órák száma, hanem a vitaminban gazdag idénygyümölcsök választéka is csökken. Természetes, hogy ebben az időszakban fáradtabbak, lehangoltabbak vagyunk a megszokottnál, és sokszor nehéz megállapítani, hogy milyen mértékű hangulatváltozás teheti indokolttá a kezelést.
Ilyen az érzelmi hullámvasúton "ülni"
Az unipoláris depressziót a hangulati és az érzelmi élet zavara, a gondolkodás lassulása és az aktivitás csökkenése jellemzi. A beteg kilátástalannak érzi életét, szinte semmi örömöt nem lel a hétköznapokban, nincsenek kitűzött céljai, amelyek motiválnák. Jellemzőek az önértékelési zavarok, az érintettek értéktelennek tartják önmagukat és munkájukat. Súlyosabb esetben jól látható jelek is megfigyelhetőek: a beteg arca gondterheltségről árulkodhat, kifejező mozgásai szegényebbé válnak, a gesztikuláció megszűnik, a hang gyenge, elhaló. Enyhébb esetben azonban csak olyan, általánosnak mondható tünetek jelentkeznek, mint a figyelemzavar , az alvásproblémák, az állandó fáradtság vagy a székrekedés. Ilyen jellegű panaszokkal a legtöbben orvoshoz sem fordulnak, emiatt a depressziósok valódi számára csak következtetni lehet.
Egyeseknél a depressziós időszakot felfokozott, motivált és vidám szakasz követi. Ezt mániás depressziónak vagy bipoláris zavarnak is hívjuk - utóbbi a nevében is árulkodik az érzelmi hullámvasútról, amelyen a beteg kénytelen keresztülmenni. A fellendülő (úgynevezett mániás) szakaszban majd' szétveti az energia, tele van tervekkel, munkájában 120 százalékon teljesít, sokat mosolyog és igényli a társaságot. A következő pillanatban viszont már teljes letargiába süllyed, családjától és barátaitól is elfordul, súlyos esetben pedig köz- és önveszélyessé is válhat. Egy közösségi portálon megosztott mosolygós kép vagy egy vidám pillanat tehát nem feltétlenül jelenti, hogy minden rendben lenne. Ha a rosszkedv egy időre alábbhagy, a probléma még nem biztos, hogy megszűnt, a korábban veszélyeztetett egyén pedig továbbra is segítségre szorulhat.
Szerencsére már számos gyógymód segíthet a depresszió kezelésében. A legjobb eredmény a különböző terápiás módszerek - általában a gyógyszeres kezelés, a kognitív és az interperszonális terápia - kombinációjával érhető el. Az első hetekben a hangulatjavító gyógyszerek hatására történhet nagyobb előrelépés, fontosak azonban a különböző kognitív terápiák is, amelyek megakadályozhatják a visszaesést. A család és a barátok szeretete, segítő jelenléte a nehéz időszakban kulcsfontosságú, a beteg ugyanis sokszor motivációját vesztheti a gyógyulási folyamatban, és felhagy a kezeléssel. Egy rövidebb, pozitív periódus még nem jelent biztos gyógyulást, ezért fontos, hogy a beteg kezét ezután se engedjék el a szerettei.
