A hosszú munkaidő hihetetlen hatása

Nagyobb a depresszió kockázata azoknál a nőknél, akik heti 55 óránál többet dolgoznak - mutatták ki brit kutatók. Férfiak esetében ez a veszély nem áll fenn.

A munkaidő emelkedésével a munkavállalók gyakrabban fordulnak orvoshoz - állapította meg egy közelmúltbeli német kutatás. Részletek itt.

Figyelembe véve az életkort, a jövedelmet, az egészségi állapotot és a munka jellegét, a University College of London és a londoni Queen Mary Egyetem kutatói úgy találták, hogy a hosszabb munkaidőben dolgozó nők esetében 7,3 százalékkal több depressziós tünet jelentkezett, mint azoknál, akik munkaideje heti 35-40 órás volt. Kimutatták azt is, hogy a hétvégi munka mindkét nemnél növelte a depresszió kockázatát.

A hosszú munkaidő jelentősen növeli a depresszió kockázatát
A hosszú munkaidő jelentősen növeli a depresszió kockázatát (fotó: iStock)

Azoknál a nőknél, akik a hónap valamennyi vagy szinte valamennyi hétvégéjén dolgoztak, 4,6 százalékkal több depressziós tünet jelentkezett azokhoz képest, akik csak a hét öt napján, munkaidőben végezték feladataikat. A férfiaknál ez az arány 3,4 százalék volt. A kutatók huszonháromezer embert vontak be kutatásukba, amelynek eredményeit a British Medical Journal című tekintélyes orvostudományi folyóirat járványügyi és közegészségügyi szakfolyóiratában tették közzé.

"Ez csupán egy megfigyelésen alapuló tanulmány. Valójában lehetetlen minden szerepet játszó tényezőt pontosan beazonosítani" - hangsúlyozta Gillian Weston, a UCL kutatója. Ezzel együtt a kutatás képes volt számos kockázati tényezőt meghatározni, beleértve például a végzettséget, a jövedelmet, a házasságot vagy a gyermekvállalást. Összességében ugyanakkor a hosszú munkaidő bizonyult a legveszélyesebbnek a depresszió kockázata szempontjából. A kutatócsoport szerint megállapításaiknak komoly jelentősége van napjainkban, amikor az emberektől egyre inkább elvárják, hogy a hagyományos, 9-től 5-ig tartó munkaidőn túl is dolgozzanak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!