„Három éve nem szexeltünk, nem bírom ezt tovább” – van kiút egy ilyen helyzetből?

A menopauza sok pár szexuális életét negatívan befolyásolhatja, az akár több éves szünetet pedig nem mindenki tűri jól. Mit lehet tenni ebben az esetben? Szexterapeuta mondja el a véleményét.

„A feleségemmel mindketten az 50-es éveink végén járunk, 20 éve vagyunk házasok, két gyermekünk van. A szexuális életünk egy ideje hanyatlásnak indult, majd nagyjából három évvel ezelőtt teljesen meg is szűnt” – kezdte a The Guardian szakértőjének címzett levelét egy tanácstalan férj.

férfi és nő egymásnak háttal fekszik az ágyban
Az eltérő szexuális igények is eltávolíthatnak egymástól két szerelmest. Fotó: Getty Images

Hogyan jut el egy pár az ágy teljes kihűléséig?

A levélíró elmesélte, hogy eleinte annyira szerelmes volt a feleségébe, hogy hajlandó volt elfogadni, hogy neki és párjának nagyon eltérő a szexuális igényük, valamint a kalandvágyuk szintje is. Így náluk az lett a szokás, hogy kizárólag vasárnap esténként, teljes sötétben szeretkeznek – már amíg a nő oldaláról teljesen el nem tűnt a vágy.

„A misszionárius pózon kívül minden más szexpózt fájdalmasnak talált, az orgazmusig folytatott orális szexet pedig undorítónak nevezte. A menopauza beköszönte óta pedig teljesen megszűnt a hajlandósága, így nincs más választásom, mint az önmegtartóztatás. Csakhogy nekem továbbra is egészséges libidóm van, és szeretnék újra normális szexuális életet élni” – részletezte a férj.

A férfi szerint a nagyon eltérő humorérzékük, a gyakori veszekedések és a fontos témák kerülgetése is problémát jelent. A férj kezdeményezésére már párterápián is voltak, de az sem igazán vezetett megoldásra, ugyanis a szexuális életükkel kapcsolatban így sem tudtak egyről a kettőre jutni. „Nem tudom, hogyan válhatnánk egymással egy kicsit kompatibilisebbé, amikor ennyire különbözünk. Már az a kérdés is felmerült bennem, hogy egyáltalán hogyan bírtuk ki egymás mellett ennyi ideig. Közben pedig bűntudatom is van, hogy többre vágyom, amit valószínűleg valaki mástól tudnék csak megkapni – tette hozzá.

A párterapeuta a békés különválásban is segíthet – de nem ez az egyetlen út

A levélírónak Pamela Stephenson Connolly pszichoterapeuta válaszolt, aki kifejezetten a szexuális problémák kezelésére specializálódott, és gyakran adott már tanácsot a hasonló problémákkal küzdő olvasóinak. A szakember először is arra hívta fel a segítséget kérő férfi figyelmét, hogy a párterápia nemcsak abban segíthet, hogy két ember közelebb kerüljön egymáshoz, hanem abban is, hogy megalapozzák a békés különválás útját.

„Úgy tűnik, mintha titokban ezt akarnád. Ha ez így van, az lenne a legigazságosabb,  ha egyértelműen kifejeznéd a feleségednek az érzéseidet. Vedd azonban figyelembe azt is, hogy nála éppen most zajlik a menopauza, így talán számít a támogatásodra és a megértésedre” – vélekedett.

A szakértő kitért ugyanakkor arra is, hogy a közösülés közbeni fájdalom hátterében sokféle dolog állhat, ezért érdemes lenne kivizsgáltatni. Ha pedig a férj ebben is támogatja a feleségét, a nő talán nagyobb hajlandóságot mutat majd a párterápia újrakezdésére, vagy akár egy szexuálterapeuta felkeresésére. 

Egyébként sok lehetséges oka lehet annak, ha a szerelmesek elsodródnak egymástól, és ehhez sokan egyszerűen csak megpróbálnak alkalmazkodni, miközben eltemetik magukban azokat az érzéseket és fájdalmakat, amelyekkel már régen foglalkozniuk kellett volna. Ha viszont a két fél megpróbálja jobban megérteni egymást, az nagyon hasznos lehet a kapcsolat jövőjére nézve  – figyelmeztetett a terapeuta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.